A napokban jelenik meg Demcsák Zsuzsa A másik életem című könyve, melyben sorstársai történetei mellett saját megpróbáltatásairól is beszámol a műsorvezető. “Megfogadtam, hogy ebben a könyvben csakis az igazat mondom, az igazsághoz pedig az is hozzátartozik, hogy kizárólag a várandósság miatt házasodtunk össze. Bár fontosak számomra a tradíciók, ma már nem tennék így, hiszen egy rossz házasság még inkább megviselheti a születendő gyermeket.”
Az azóta elvált műsorvezető őszintén mesél élete legnehezebb időszakáról, és arról is, hogyan maradt egyedül szülése után mindkét gyermekével. “Felfoghatatlan volt számomra, hogyan képes valaki otthagyni a gyerekét, miért nem akar minden pillanatban vele lenni, legalább az első, közösen töltött napon” – olvasható a könyvben.
További részleteket a könyvből a Blikk e heti sorozatában olvashat.