Friss: visszavonul Angelina Jolie

G.Zs. | 2014. November 20.
Meglepő döntést hozott Angelina Jolie: Brad Pitt felesége úgy határozott, hogy végérvényesen felhagy a színészettel.

Angelina Jolie a Du Jour magazinnak adott interjút, az újságírónak – sok minden más mellett – arról is mesélt, hogy többé nem kíván színésznőként jelen lenni. Jolie – aki a Csipkerózsika című filmben kislányával, Viviennel szerepelt – az említett lapnak döntésének okáról is mesélt, és azt is elárulta, mivel szeretne foglalkozni a jövőben. “Amikor színészkedtem, sohasem éreztem magam komfortosan, egyszerűen nem szerettem kamerák előtt dolgozni. Jó ideig nem gondoltam arra, hogy rendezőként érvényesüljek, de rá kellett döbbennem, hogy ez az, ami boldoggá tesz. Remélem, sikeres leszek a szakmában” – nyilatkozta az említett lapnak Jolie, akit ha valóban minden a tervei szerint alakul, a By the Sea című filmben látunk majd utoljára színésznői mivoltában. Jolie azt is elmondta, hogy nem tett le azon tervéről, hogy egyszer politikai pályára lépjen.

Exit mobile version