12 elképesztő fellépőruha az Eurovíziós Dalfesztivál történelméből

V.V.V. | 2015. Február 16.
Közel hatvan év alatt az Eurovíziós Dalfesztivál nemcsak a zenéről szólt, hanem a szórakoztatásról is, aminek része a RUHA. Jöjjenek a legemlékezetesebb darabok az Eurovíziós Dalfesztivál gardróbjából.

Lill Lindfors fehérneműje

A svéd előadó, Lill Lindfors 1985-ben volt az Eurovíziós Dalfesztivál háziasszonya, aki abban az évben nagyobb feltűnést keltett, mint a fellépők. Történt ugyanis, hogy az egyik konferálás alatt, leszakadt róla a szoknyája, ő pedig fehérneműben állt az élő show közepén. Később elmesélte, hogy mindez egy megszervezett geg volt, de a szervezők tetszését nem nyerte el a jelenet.

Jedward kettős csapás

Kétszer is képviselte a csapat Írországot, 2011-ben és egy évvel később. Nézni is kellemetlen volt őket, a fejüknél is nagyobb válltömésekkel, csillogó ruháikban, de első próbálkozásuk egészen szép eredményt hozott: a nyolcadik helyre volt elég, nagyban köszönhetően a kosztümöknek. Második alkalommal viszont már nem nyűgözték le a közönséget.

Aliona Moon fényárban

2013-ban Moldovát képviselte Aliona Moon és nagy reményeket fűztek hozzá. Az akkori trendnek megfelelően egy maxi szoknyában lépett színpadra, kis extra csavarral. A látványos show-elemmé vált ruha sokakat megihletett, például a Britney-rajongók azt akarták, hogy bálványuk is hasonlóban lépjen színpadra a Las Vegas-i produkcióban.

Alex Swings csillogó leggingsben

A német banda 2009-ben nem került be a legjobb tíz közé, amin akkoriban nagyon meglepődtek a szakértők. Dita von Teese börleszk előadó volt a háttértáncosa, jó volt a dal, de az a csillogó nadrág mindenről elterelte a figyelmet. Mintha egy diszkógömbből készítették volna.

Gina G fényes páncélinge

1996-ban az ausztrál énekesnő képviselte az Egyesült Királyságot, akinek a ruhája legendássá vált. Nos, talán találóbb lenne hosszú pólónak nevezni a kifényesített páncélingszerű viseletet.

Lordi elrettentő maszkja

A finn hard rock banda megnyerte a 2006-os Eurovíziós Dalfesztivált, a Hard Rock Hallelujah című dallal. Európa nagyobbik felét sikerült alaposan megrémiszteniük a megjelenésükkel, ami leginkább a Trónok harca, rémálom verzióban.

Abba-őrület

1974-es Waterloo című daluk az Eurovíziós Dalfesztivál etalonja, a svéd együttes sikerének első állomása. De most nem erről a nyilvánvalóról van szó, sokkal inkább a ’70-es évek kiemelkedő divatjáról. A ruhák annyira meghatározóak, hogy nemcsak a Mamma mia! című filmben tűntek fel, de a Gucci divatház Frida Giannini 2013 tavasz/nyár kollekcióját is inspirálhatták.

Ruslana harcos amazonként

2004-ben Ukrajnát képviselte, és magával ragadó volt az előadása, ezt nem kis mértékben a ruhájának köszönhette. A Xena sorozatot idéző szőrök-bőrök egyedülálló látványelemek voltak.

Katie Price terhes bőrruhája

Rendben, ő most egy kivétel abból a szempontból, hogy 2005-ben nem ő képviselte az Egyesült Királyságot, de egy szót megér a ruhája, amit hazájában, az előválogatón viselt. A testre simuló pink overall a várandós Katie Price-on kiverte a biztosítékot, ami a képeket elnézve azért nem meglepő. Később Price azt mondta, hogy nagyon megbánta – na nem a ruhát, hanem a jelentkezést, mivel borzasztóan szólt a többi versenyző mellett.

Bucks Fizz tépőzáras lapszoknyája

1981-ben gondolt egy merészet a brit tervező, és akkoriban újnak számító megoldással élt: a hosszú ruhában éneklő lányokról egy mozdulattal le lehetett tépni a szoknyát, ami alatt egy minit viseltek. A felső szoknyát áthajtotta a tervező és tépőzárral rögzítette. A megoldást ma már sok verzióban ismerjük.

Lulu virágkölteménye

Mintha egy kislánytól nyúlta volna le a ruháját a brit énekesnő, bár 1969-ben még sokkal kevésbé magamutogató ruhákban mentek színpadra a versenyzők. Mindenesetre a rózsaszín miniruha divatot teremtett.

 Conchita Wurst

Ő nem a ruhája miatt került ide, viszont a megjelenése azért felejthetetlen. Az egyediségét győzelemmel jutalmazták a nézők.

Exit mobile version