Új feladatot kapott Hódi Pamela

nlc | 2015. Február 20.
Hódi Pamela vezeti majd az Éden Hotel háttérműsorát a SuperTV2-n, Berki Krisztián szerint ez csakis neki köszönhető.

Hódi Pamela követi Berkit az Édenbe, legalábbis a stúdióba, hiszen ő vezeti majd az Éden Éjjel című háttérműsort.

“Fontos számomra, hogy Pamelát vissza tudjam vezetni a társadalomba, újra pénzt keressen, hogy ne mindig az én pénztárcámat kelljen kinyitni – mondta Berki a Borsnak. A TV2 minden szintjén és emeletén lobbiztam, hogy megtudjam, lesz-e olyan műsor valamelyik csatornán, amelyben a gyermekem anyja kamatoztathatná azt a tudást, amit én adtam át neki. Egy dolog nem sikerült, casting nélkül elintézni, de ami fontosabb, övé a munka, így este nyolc és éjfél között biztosan a stúdióban lesz majd. Én ebben az időben végre a saját dolgaimmal foglalkozhatok” – tette hozzá, és azt is elmondta: esze ágában sincs ez idő alatt Natasára vigyázni: “Ez nem az én dolgom. De a lakásunkat bekameráztattam, így amíg Pamela adásban van, én a telefonomon élőben láthatom a babysittert és a kislányomat, Natasa Zselykét.”

Hódi Pamela másképp gondolkodik az új lehetőségről, de nem lepődött meg Berki stílusán. “Ha a szereplőválogatásokon nem nyújtottam volna olyan teljesítményt, ami egy nagy kereskedelmi csatorna szintjét megüti, nem kaptam volna lehetőséget, akármit is mond Krisztián. Nati pedig már tizenöt hónapos, volt időm megszokni, hogy ilyenekben az apjára nem számíthatok. A lehetőségnek örülök, igyekszem majd bizonyítani, hogy ha képzettségem nincs is, egy pici tehetségem talán akad a műsorvezetéshez” – mondta Pamela, aki hétfőn kezd az élő műsorban.

Exit mobile version