Fördős Zé visszatér a Konyhafőnökbe

Gy.Zs. | 2015. Március 27.
Április közepén indul az RTL Klub gasztroreality műsorának második évada. Ínycsiklandó fogások, embert próbáló küzdelmek, kiélezett párbajok, megannyi konyhai trükk, praktika és a kíméletlen zsűri, Fördős Zé, Vajda Pierre és Bernáth József várja a nézőket.

“A finom ételek mindenki számára fontosak. Ez talán az egyik ok, amiért szívesen nyomon követik a Konyhafőnököt. A kiváló nézettség másik oka pedig az, hogy elképesztően sok emberi történet bontakozik ki a műsorban, amelyekhez igen sok feszültség párosul. Ez egy komoly verseny, amelybe a versenyzők mindegyike a maximumot igyekszik beletenni” – hangsúlyozta Kolosi Péter, az RTL programigazgatója, aki azt is elárulta, hogy a második évad még izgalmasabb, tartalmasabb lesz. Az első évadhoz képest több versenyző küzdelmét követhetik nyomon a nézők, ám ezúttal nemcsak a konyha falain belül, de különböző éttermekben is figyelemmel kísérhetik majd a kések csatáját.

Bár a szereplők és az epizódok száma több lesz, a zsűri továbbra is változatlan. Tagjai, Fördős ZéBernáth József és Vajda Pierre azonban ezúttal sem lesznek vajszívűek. A Konyhafőnök versenyzőinek késélre menő küzdelmét április 13-tól láthatják a nézők az RTL Klubon.

A videóban a zsűri tagjai mondják el, milyenek lesznek a Konyhafőnök második évadában:

Exit mobile version