A Konyhafőnök: feladta a játékot az egyik versenyző – videó

Gy.Zs. | 2015. Április 27.
A héten újabb hat versenyző mérheti össze a tudását a Konyhafőnök konyhájában. Köztük van a 38 éves Sándor is, aki nagy tervekkel vágott neki a versenynek, ami hamar véget érhet számára.

“Minden vágyam beindítani egy saját vállalkozást, egy saját éttermet nyitni, amivel a családi hátteremet is meg tudnám alapozni”mondta a Konyhafőnökben lelkesen Sándor, aki magabiztosan kezdett bele kedvenc étele elkészítésébe. “Az ír szódakenyeret nagyon sokszor elkészítettem már, igaz, nem zsűri előtt és nem időre, de nem fogom elrontani az izgalom miatt” – mondta a feladat elején a versenyző, akinek ételét a rendelkezésre álló idő felénél Bernáth József is szemrevételezte és építő jellegű kritikát fogalmazott meg.

“Csak akkor tálald a szódakenyeret, ha az kifogástalan” – mondta a séf az egyre idegesebb, feszültebb Sándornak, akinek fogása nem éppen úgy sikerült, ahogy tervezte. “Szomorú vagyok, mert nem tudtam megmutatni magam az első feladatban, többre vagyok képes! Lelkileg rosszul élem ezt meg, nem erre készültem” – mondta Sándor, aki csalódottan vágott neki a második feladatnak, ám még mielőtt belekezdett volna a következő megmérettetésbe, a Konyhafőnök zsűrije elé botorkált és meglepő kijelentést tett: “Uraim, én szeretném feladni a versenyt”.

A videóra kattintva megnézheted Sándor megdöbbentő bejelentését az RTL Klubon:

Exit mobile version