Elmarad Lola esküvője

Gy.Zs. | 2015. Május 05.
Meglepő bejelentést tett a 26 éves énekesnő, aki korábban azt tervezte, hogy idén nyáron férjhez megy.

Tavaly december óta jár jegyben szerelmével Lola. A pár korábban úgy tervezte, hogy ezen a nyáron összekötik az életüket, de be kellett látniuk, hogy erre most nincs lehetőség. Persze nem kell megijedni, Loláék együtt vannak, csak lagzijuk késik. “Mostanában beszéltünk róla, és arra jutottunk, egyáltalán nem biztos, hogy nyári esküvőnk lesz. Inkább késő őszi vagy tavaszi”árulta el Lola a Reflektor riporterének, majd azt is hozzátette, azért marad el a nyári lagzi, mert ezekben a hónapokban nagyon sokat dolgoznak mindketten.

Ám Lola már nagyon várja a nagy napot, és határozott elképzelései vannak arról, milyen ruhában áll majd oltár elé. “Ekrü ruhát szeretnék, mert ez a természetesség közel áll hozzám. Szeretnék szabadtéri esküvőt, nagy fákat, vízparton egy olyan ruhában, hogy ne azt érezzem: de nagyon felöltöztem. Külső szempontjából a természetességet hangsúlyoznám”álmodozott esküvőjéről az énekesnő, aki azt sem tartja kizártnak, hogy megszökik majd a ceremóniát követő buliról. “Azt szeretném, hogy legyen egy nagy vacsora a legközelebbi barátokkal és családtagokkal. Ott is hagynám őket, hogy fejezzék be nélkülem, és elrepülnék valahova a világ végére két hétig napozni Bencével – árulta el titkos tervét Lola.

Az egész riportot a videóra kattintva megnézheted:

 Játssz az NLCafé gyereknapi játékán, és nyerj gyerkőcödnek 80 db-os Crayola rajzkészletet!

 

Exit mobile version