A magabiztos menyasszony a legszebb menyasszony – interjú Randy Fenolival, a Kleinfeld divatgurujával

nlc | 2015. Május 20.
Randy Fenoli számos TLC műsorban segít megtalálni a tökéletes ruhát a menyasszonyoknak. Kiderült, hogy nem szeret esküvőre járni, kedvenc menyasszonya Katalin hercegnő volt, és nem hisz abban, hogy a koszorúslányok túlragyoghatják a menyasszonyt.

Mit gondol, mi a különbség egy európai és egy amerikai menyasszony ruhaválasztása között?

Randy Fenoli: Ebből a szempontból csak Dániát és Olaszországot tudom összehasonlítani. Eddig ezekben az országban jártam, illetve sok-sok évvel ezelőtt Londonban. De azt mondanám, a dán tapasztalatomat alapul véve, hogy az európai menyasszonyok sokkal inkább szégyenlősek és visszafogottak, mint a hangos amerikai menyasszonyok. Olaszországgal összevetve is azt mondhatnám, hogy az ottani lányok egyszerűen boldogok voltak, hogy férjhez mennek, és élvezték a próbát, hálásak voltak az esküvői ruháért. Míg mondjuk Amerikában ez úgy megy, hogy az akaratos menyasszony kijelenti: “Nem, én ilyen ruhát akarok, ilyen esküvőt akarok, ilyen virágokat akarok.

És ez minek köszönhető?

Randy Fenoli: Azt hiszem, egy részt a show-nak, mivel ott felhajtást csinálunk az esküvői szalonnak, ami az egyik legdrágább, ha nem a legdrágább szalon egész Amerikában, szóval oda magas költségvetéssel érkeznek az olykor követelőző menyasszonyok. Másrészt ott vannak a valóságshow-k, mint a Kardashianéké, ami csak fokozza azt az érzést, hogy: ha nekik lehet olyan, akkor nekem is kell.

Összefoglalva, Amerikában úgy érzik, az esküvő mindenre feljogosít, míg Európában csak hálásak és bájosak és boldogok a menyasszonyok, akik sokkal visszafogottabbak. Ez lenne az én meglátásom.

Randy, ha lenne lehetősége bármelyik színésznőt felöltöztetni az esküvőjére, kit választana, és milyen ruhát ajánlana neki?

Randi Fenoli: Nem vagyok oda a hírességekért, de talán két embert választhatnék, Angelina Jolie és Oprah Winfrey lennének a befutók. Mégpedig azért, mert ez a két nő ikonikus alak, és mert mindkettőjükről azt gondolom, hogy szeretnék jobbá tenni a világot, követendő értékekkel és nagyszerű üzenetek által. Láttam Angelina esküvői ruháját, a színes fátylát, amit a gyerekei díszítettek, és eredetinek, kreatívnak, gondosan kitaláltnak érzem.

Személy szerint másképpen csináltam volna egy kicsit, azt az összes színt és rajzot inkább fehérbe és fehér jellegűre csináltam volna, vagy halványabb árnyalatúra, így nem az lett volna az első, amit észreveszel. Most inkább a fátylát néztem meg elsőként, pedig a menyasszonyt kellett volna elsőre észrevenni. Mindig a menyasszonyt akarom elsőnek látni. Oprah esetében az idomait emelném ki.

Ha egy koszorúslány jobban néz ki a ruhájában, mint a menyasszony, akkor azt őszintén megmondja az arának?

Randy Fenoli: Ilyen eset márpedig nem létezik. Emlékszem Katalin hercegnő esküvőjére, amikor mindenki odáig volt a gyönyörű és szexi húgáért, Pippa Middletonért. Én ezt nem értettem. Mindenekelőtt, Katalin egy herceghez ment hozzá, a szerelméhez, és sugárzott a boldogságtól. Bármit viselhetett volna, akár egy zsákot is, olyan magabiztos volt, hogy ez tette őt vonzóvá, szexivé. Szóval, azt hiszem, senki sem tudja túlragyogni a menyasszonyt. Egy esküvőn mindig a menyasszony lesz a középpontban, ő lesz minden képen a központi figura, ott áll majd a vőlegénye mellett, fehér ruhában, ami szerintem magabiztosságot ad. Tudatosítani kell minden menyasszonynak magában, hogy a koszorúslányai a barátai, és nem kell csúnya ruhába kényszeríteni őket, hogy rosszul érezzék magukat.

Ha egy emlékezetes esküvői ruhát választhatna valamelyik hollywoodi filmből, melyik lenne az?

Randy Fenoli: Jesszusom, olyan sok van! A hollywoodi filmekből, azt hiszem, a Szex és New Yorkból Carrie ruhája Vivienne Westwoodtól igazán drámaian hatott.

Vagy Audrey Hepburn rövid tüllruhája, csónaknyak kivágással a Mókás arc című filmben, amit Sabrina kivágásnak hívnak.

Azt mondanám viszont, hogy a kedvenc menyasszonyom Katalin hercegnő volt, aki lélegzetelállító munkát végzett, tökéletes arányokat talált el, a fülbevalójától, ami tölgyfalevél és makkok voltak, amik, ha nem tévedek, egy, a királynőtől való kabát díszét jelképezték, és minden sztori, ami a ruhájához vagy a virágcsokrához köthető, mind-mind jó és helyénvaló volt, nem gyűrte maga alá őt ez a sok jelkép.

A csokrában Anglia minden virága benne volt, például egy mirtuszágacska, ami minden királyi családi csokorban benne volt, ráadásul volt még egy Édes Vilmos nevű virág is, ami ismét csak egy kis történet. Azt gondolom, nem vitt semmit túlzásba, de egy dolgot azért változtatnék rajta: feltűzném a haját, mert ha ilyen magasított nyakú ruhát veszel fel, különösen csipkéből, akkor abba fennakadhat a haj.

Hány esküvőre ment már el életében?

Randy Fenoli: Nagyon meglep majd a válaszom. Amikor menyasszonyi ruhákat kezdtem tervezni, akkor még csak két esküvőn voltam, és gyűrűhordozó voltam mindkétszer, a két legidősebb bátyám esküvőjén. Ez  volt az összes élményem. Amikor tervezni kezdtem, elmentem esküvőkre, ahol jól szórakoztam, élveztem felöltöztetni a menyasszonyt, megleptem apróságokkal az este során, néha kicsi üzeneteket ragasztottam a ruhájukba, ami könnyeket csalt a menyasszony szemébe, mielőtt felvette volna a ruhát. De amióta bekerültem a televízió műsorba, nincs időm esküvőkre járni, hacsak nem egy családtagról van szó. Ott van Sarah kolleganőm esküvője. Ő az egyik konzulens a show-ban, úgy négy éve dolgozunk együtt, barátok vagyunk, szóval természetesen elmentem az esküvőjére, de az egész családja bombázott a kérésekkel.

Ez zavarta?

Randy Fenoli: Igen, de nem magam miatt. Az volt Sarah nagy napja, ne velem fotózkodjon a násznép, hanem ünnepelje a menyasszonyt!

Melyik fehérnemű a legjobb választás egy ilyen hosszú napra?

Randy Fenoli: Nos, ez a nőtől és az alakjától is függ. Ha mellben erősebb vagy, akkor oda is elkél a támogatás, ha középtájt vannak gondjait, akkor egy olyan dolog kell, ami kicsit lenyomja, egy alakformáló body, de ha mondjuk semmi megkötés nincs, akkor valami könnyed, jól szellőző és szexis darabot választanék.

Mondj igent Randy tanácsaira! – minden vasárnap este 20:00-tól a TLC csatornán!

Exit mobile version