Ördög Nóra ledobta a magas sarkút

nlc | 2015. Május 24.
Ördög Nóra lazább stílusra váltott Az ének iskolája felvételein.

A Rising Star műsora alatt külön eseménynek számított Ördög Nóra színpadra lépése, sokan várták azt hétről hétre, hogy milyen ruhában lép színpadra, a TV2-n futó Az ének iskolája felvételein nem kap ekkora szerepet, hogy mit visel az igazgatónő. Tény, hogy Ördög Nóra – akinek a kisfia már óriásit nőtt – eddigi ruhái sokkal lazábbak, mint amiket tőle korábban megszoktunk – írja a Blikk.

Itt sokkal hétköznapibb darabokat választottunk. (…) Nekem egyetlen kérésem volt az elején. Nem szerettem volna magas sarkúban lenni. (…) Igaz, a döntőben azért megadjuk a módját, ott magas sarkúban leszek” – árulta el a műsorvezetőnő, akin már egyáltalán nem látszanak a terhességgel járó pluszkilók. “Miután abbahagytam a kisfiam szoptatását, volt két hetem, amikor jutott idő egy picit tudatosabban figyelni magamra. Akkor le is szaladt pár kiló, de egyébként eléggé kiszámíthatatlan az életünk ahhoz, hogy rendszeresen kövessem, mikor mit eszem, ehetek. (…) De eljön majd az ideje annak is, hogy újra rendszeres legyen a sport az életemben” – mondta a tévés, aki nemrégen levetkőzött egy jó ügy érdekében.

Exit mobile version