20 fotó a 32 éves Tatár Csilláról

Baranyai Enikő | 2015. Május 27.
13 évesen szerepelt először a tévében, felnőttként több mint 10 TV2-es műsorban dolgozott. Tatár Csilla decemberben igazolt át a köztévéhez, és májusban mesélt arról, hogy élete legboldogabb időszakára készül: anyuka lesz. Tatár Csilla május 27-én lett 32 éves.

 1. Tatár Csilla Budapesten született 1983-ban. “Dacos kislány voltam, úgy éreztem, senki nem ért meg. Örök lázadó, aki feszegeti a határait, és nagyon önálló szeretne lenni.”

2. Nemcsak a nap szelfijeit produkálja rendre az MTVA műsorvezetője, de a gyerekkori képeit is imádjuk.

3. “Tizenhárom éves voltam, amikor először verseket elemeztem a Duna Televízióban, és épp nagykorú lettem, amikor az Aktívhoz kerültem.”

4. Saját bevallása szerint igazi, rendmániás. “Hatalmas rend és tisztaság van körülöttem, ez fontos számomra. Egyszer még az is előfordult, hogy az éjszakai adás után annyira pörögtem, hogy hazatérve hajnali négykor nekiálltam porszívózni” – nyilatkozta.

5. Tatár Csilla 2011-ben lett állandó műsorvezetője a Mokkának. Előtte Liptai Claudiát helyettesítette többször a műsorban, de akkoriban volt az Aktív, és a Magellán szerkesztő-riportere is.

6. “Sokkal magabiztosabb lettem miután levágattam a hajamat. Ma már el se tudom képzelni, hogy újra hosszú hajam legyen, végre megbékéltem a tükörképemmel!

7. “Igen, nagyon vigyázok az alkalomra, de szó sincs arról, hogy éheznék a karcsúság fejében. Megeszem, ami jólesik, és a sporttal kompenzálok, ami részemről egyáltalán nem áldozat, mert imádok mindent, ami mozgás. Ebben is a változatosságot kedvelem, mint a frizurámban” – mondta Csilla 2011-ben egy interjúban.

8. 2009-ben indult el a Macsólabor című műsor, amit Csilla Illés Gabival együtt vezetett.

9. “Anyukám és nagymamám is remek szakács, így volt honnan ellesnem a fortélyokat. Ma már elhivatottan átszoktatok mindenkit az egészséges étkezésre. Sőt az öcsémet a cigarettáról is leszoktattam” – nyilatkozta Csilla a Wellness magazinnak.

10. “Hat éve vagyok riporter, és tudom, érzem, hogy az eddig befektetett és a jövőben elvégzendő munka meghozza majd a gyümölcsét” – nyilatkozta még 2010-ben, majd megkapta a Megasztár kísérő műsorát a Megamániát.

11. A 2010-es évtől hódít újra a matyó  és a kalocsai hímzés. A hímzett ruhák hazai nagykövete Tatár Csilla.

12. A Mokkában etetett tigrist, de volt a nyakában kígyó is.

13. Egymást követő két évben (2012-ben, és 2013-ban is) ő volt a szépségkirálynő-választás egyik műsorvezetője.

14. 2013-ban saját kollekciója jelent meg a Sugarbird csoportban.

15. Nem tagadjuk, mi imádjuk Tatár Csilla stílusát. Többször mondtuk, hogy ő az egyik legjobban öltözött képernyős. És ezt most is így gondoljuk.

16. Amikor 2014 decemberében átigazolt a köztévéhez, először A Dal című műsort kapta meg, majd a Petőfi TV-n lett műsorvezető.

17.  Márciusban jelent meg a Triumph kampánya, melyben híres magyar hölgyek szerepelnek. Egyikük Tatár Csilla.

18. Csilla idén májusban mesélt arról blogjában, hogy első gyermekét várja. “Szia, szép új világ! A legfontosabb sorok, amiket valaha »papírra« vetettem!” – kezdte bejegyzését.

19. Májusban ő várta a nézőket az Eurovíziós Dalfesztivál stúdiójában.

20. Egy nappal a  születésnapja előtt a Fonogram díjátadó egyik házigazdája volt.

Exit mobile version