Őszintén. Nem érzi úgy, hogy égnek áll a haja, ha a Szomszédokról faggatják?
Bevallom, volt már rá példa! (nevet) Ugyanakkor fantasztikus érzés, hogy eltelt azóta vagy száz év, de Horváth Ádám teleregénye miatt a mai napig felismernek az utcán azok az emberek is, akik nem járnak színházba. Akik igen, nos, ők pedig úgyis azt tartják fontosabbnak velem kapcsolatban. Persze, egy-egy ilyen sikeres szerep, amilyen Vágási Jutka, óhatatlanul beskatulyázza az embert. Aztán az én életem úgy alakult, hogy muszáj volt ebből kitörnöm.
Abban az időben, amikor véget ért a sorozat, párhuzamosan a soproni színházban is játszott, de nem sokkal később felmondott. Mintha tudatosan két szék közül a padlóra akart volna ülni.
Nem volt tudatos, azért alakult így, mert kamasz lett a fiam, Bence mellett akartam lenni ezekben az években, mi ketten mindig is nagyon közel álltunk egymáshoz, a több száz kilométernyi távolság akkoriban nagyon soknak tűnt. Így hát visszajöttem Szentendrére, ami azonban sajnos magával hozta a munkanélküliséget is. Ekkor kerültem a legmélyebbre életemben, és ez kellett ahhoz, hogy végre nekiálljak valóra váltani az álmomat: egy saját színházat. Immár 8 éve, hogy létezünk, a párom viszi a gazdasági ügyeket, én pedig a művészeinkkel kapcsolatos feladatokat. Ma már 50 embernek adunk munkát, ami nagyon jó érzés.
Ez nagyon üzletasszonyosan hangzik. Nem nehéz egy kreatív, érzékeny nőnek boldogulni a férfiak világában?
Nagy szerencsém van, mert a párom rengeteget segít nekem, de meg kell hogy mondjam, a személyiségem is sokat alakult a saját színház szervezésének köszönhetően. Keményedett az egyéniségem, képes vagyok nemet mondani, konfrontálódni, kiállni az igazamért, és az ilyesmit azelőtt csak hírből ismertem. Nem könnyű a helyzet, mert mérleg vagyok, aki napokig képes marcangolni magát, ha úgy érzi, a véleményével megbántott valakit, azonban ebben a szakmában nem lehetek lekvár! (nevet)
A lekvárról jut eszembe! Híres arról, hogy magának termeli meg a gyümölcsöt, a zöldséget a szentendrei kiskertjében, emellett ökonagykövet is.
Így van, ez is fontos része a mindennapjaimnak. A somogyi falucskában, ahol felnőttem, a biotermesztés természetes volt, és amint kertes házunk lett, visszatértem hozzá, mert a gondolatát sem szeretem annak, hogy méreganyagok kerülhetnek a szervezetembe. Sajnálatos, hogy Magyarországon a bio és az öko luxusnak számít, pedig minden mezőgazdasági körülmény adott ahhoz, hogy ebben az élen járhassunk. Tőlünk nyugatra már az iskolákban és az óvodákban sem kerülhet másféle élelmiszer a gyerekek asztalára, és rossz belegondolni, hogy a mi hazánk ebben a tekintetben mennyire gyerekcipőben jár. Az egészséges termesztés fontosságát hangsúlyozom, amerre csak járok.
A fia is önnel kertészkedik?
Bence egy éve Londonban él, divatfotósként dolgozik. Az én küzdő természetemet örökölte, végigjárta a ranglétrát, és épp a napokban kapta meg az első komoly munkáját. Nagyon büszke vagyok rá! Annak ellenére, hogy fizikailag távol van, a kapcsolatunk szoros maradt. Interneten rengeteget beszélgetünk, és januárban sikerült együtt töltenünk néhány hetet. Amikor elment, eleinte nagyon rossz volt, űrt éreztem, de aztán megráztam magam, és belegondoltam: akkor lenne okom panaszkodni, ha még 30 évesen is itt ülne a nyakamon!
…és így megkapta a második fiatalkorát. Hozzáteszem, a Szomszédok óta nem sokat változott!
Köszönöm szépen! Gének, táplálkozás, jóga és futás a Duna partján. A kutyám, a cicáim, a kertészkedés a jó levegőn, a jó párkapcsolat, az öröm, hogy a gyerekem megtalálta a helyét az életben, és a színházzal kapcsolatos kihívások, érdekes munkák – ilyesmiket sorolnék fel, ha arról kérdezne, mi a titka annak, hogy még mindig nagyon hasonlítok Vágási Jutkára.
Ha ma úgy döntenének, hogy folytatják a Szomszédokat, vajon miről szólna?
Volt róla szó, de Horváth Ádám ellenezte az ötletet, mert tartott tőle, hogy a mai politikai csatározások közepette nem lehetne úgy megjeleníteni a magyar emberek mindennapjait, hétköznapi örömeit, bánatait, hogy amiatt ne sejtsenek hovatartozást, hogy ne érjék a sorozat készítőit támadások. Nem bánom, hogy így alakult, maradjon a Szomszédok emlék. Boldog vagyok, hogy részt vehettem benne, és ez a sorozat egy örök emlék marad az ország rendszerváltozás előtti és közvetlen utáni életének. A mai gyerekek tátott szájjal bámulják az ismétléseket a tévében. Nem értik, nem is érthetik azt a világot, amikor még nem volt természetes, hogy ott a hűtőben az ananász. Nagyot változott a világunk azóta, de én előre szeretek tekinteni, teszem a dolgom, és boldog vagyok, hogy a hivatásom a színészet, mert a munkám örömet okoz.
