Imádta a közönség, mégsem volt boldog – 52 éves lenne Whitney Houston

Kármán Nikola | 2015. Augusztus 09.
Whitney Houston a mai napig Guiness-rekorder, ami az elnyert 415 díját illeti, lemezeiből 180 millió darab fogyott világszerte, imádta a közönség. Mégsem volt boldog. A csillogás és a színpadi mosolyok mögött boldogtalan nő volt, augusztus 9-én lenne 52 éves.

A vérében volt a zene

Sok gyermek meglepi a szüleit, amikor kiderül, hogy valamihez különleges képessége van, de Whitney esetében inkább az lett volna meglepő, ha nem örökli páratlan hangját és muzikalitását. Édesanyja Grammy-díjas soul- és gospelénekesnő volt, nagynénje is az éneklésből élt, és emellett olyan keresztanyával büszkélkedhetett, mint Aretha Franklin. Whitney már tizenévesen berobbant a zenei életbe, igazán nagy sikert 22 évesen zsebelt be első albumával, és a You give good love című dalával. Innentől kezdve nem volt megállás, olyannyira, hogy 24 évesen “Whitney” című lemezével maga mögé utasította még a Beatles és a Bee Gees kiadási rekordjait is.

Akivel akarta, “megtalálta a hangot”

Whitney-t nemcsak a közönség, hanem a kollégái is szerették, még akkor is, ha ezt viselkedésével néha igencsak megnehezítette számukra. A legtöbbször azonban megtalálta velük a hangot. A legnagyobbakkal dolgozott együtt, például Tina Turnerrel, Stevie Wonderrel, Cherrel, Mariah Carey-vel, George Michaellel, Janet Jacksont pedig ő segítette világhírnévhez. Ontotta magából a slágereket: a One moment in time-ot, a Step by stepet, vagy a My love is your love-ot, de tulajdonképpen bármiből sikerdal lett, amit ő elénekelt.

Whitney nemcsak énekesnőként, hanem színésznőként is nagyot dobbantott, amikor 1992-ben a Több mint testőr című filmben Kevin Costner oldalán egy énekesnőt alakított. Soha annyi filmzenei CD-t nem adtak még el a világon, mint ennek a lemezéből. Az énekesnőtől hallható hat dal pedig a legnagyobb sláger lett, többek között az I have nothing, a Run to you, vagy az I will always love you. Később Whitney még több filmben szerepelt, például Denzel Washingtonnal a Kinek a papnéban, de a legelső filmes sikerét nem sikerült, nem is lehetett felülmúlnia. Talán azért, mert a film valóban róla szólt. A nőről, aki sikeres, de legbelül magányos, és szerelemre vágyik. De ahogyan a filmben, ugyanúgy a valóságban sem kapta meg a vágyott boldogságot.

Erőszakban élt

Whitney Houston kétszeresen is világsztár volt. Hangjával és botrányaival egyaránt a “legelsők” közé került. Tehetséges volt, túlságosan is. A sikert és az azzal járó mindennapokat nem tudta feldolgozni, különböző káros szenvedélyekbe menekült. A színpadon a zene, a hétköznapokban pedig a drog és az ital volt a társa. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy az emberi kapcsolatait sem mindig jól választotta meg. Nyílt titok volt, hogy férje, Bobby Brown rendszeresen verte őt, akár mások, például a saját lányuk vagy a sofőrjük szeme láttára. A férfinak már akkor sok volt a rovásán, amikor összeházasodtak, de később is folytatta “törvénytelen” életmódját, szexuális zaklatással, testi sértéssel, ittas vezetéssel, hogy csak a leggyakoribbakról essen szó.

Whitney és Bobby

Soha nem találta meg igazán a helyét

Whitney többször próbált új életet kezdeni, rehabilitációs intézetekben meggyógyulni. Elvált férjétől, és kereste a helyét a világban, de nem találta. Pedig lehetett volna éppen boldog is. Anya volt, kislányát Bobbi Kristinát imádta, és örökbe fogadott fiát, Nicket is. Jólelkű volt, rengeteget adakozott a szegényeknek, a hányattatott sorsú gyermekeknek, hogy boldogabb életet élhessenek. De a saját újrakezdéséhez nem volt elég ereje. A 2012-es Grammy-díj átadó előtt belefulladt a fürdőkádba a szívbetegsége és a drogok együttes hatására. Addig bírta a szíve. Fizikailag és átvitt értelemben is. Ahogyan énekelte: tényleg nem ismerte a saját erejét.

 

Exit mobile version