Cumizik a 4 éves Harper Beckham – tényleg szentségtörés?

V.V.V. | 2015. Augusztus 10.
Szapulják a Beckham szülőket, mondván felelőtlenek, amiért négyéves lányukat hagyják cumizni. A közösségi oldalon felháborodtak, más fórumokon inkább védték David és Victoria Beckhamet.

Mivel már van három nagyobb gyerekük, sokszor kiderült, hogy David és Victoria Beckham kiváló szülők, most megint magyarázkodniuk kellene. A négyéves Harper ugyanis cumizott, miután édesapjával és a testvérével ebédelni voltak.

Nekem elsőre inkább az tűnt fel, hogy Harper boldogan futkározik, de a szakértők csak a cumit látták a képen. Szerintük a cumi csak 12 hónapos korig ajánlott, különben beszéd- és fogproblémákhoz vezet.

“Ez a gyerekek megnyugtatására való, és a képről is lejön, hogy Harpernek nincs szüksége arra, hogy megnyugtassák. Semmivel sem rosszabb, mint később egy okostelefon vagy videojáték, amivel a szülő le akarja nyugtatni a gyereket, mert az addig is csendben van” – írta Sue Atkins a Daily Mailnek.

Közben persze a közösségi oldalon is megindult a szapulás, hogy mekkorát csalódtak David és Victoria Beckhamben, hogy Harper túl idős már a cumihoz, hogy ezzel rossz példát mutatnak másoknak.

Harper Beckham cumizása kisebb botrányt kavart, amire azonban a Daily Mail olvasói például így reagáltak: “Az ő dolguk, hogyan nevelik a gyereküket, és már három fiúnál bizonyították, hogy tudják, mit csinálnak.”

 

Exit mobile version