Aleska Diamond nyáron mesélt először arról, hogy végre drámai álmát is valóra válthatja, hiszen színdarabbal szerepel majd. Tegnap el is érkezett a debütálás napja, és Aleska remekül helytállt! Azok a dolgokra, amelyek számára nehezebben mentek, sokkal jobban készült, de az utóbbi időben szinte minden napját a színházi próbákkal töltötte.
“Elismerem, rettenetesen izgultam, pedig nem szoktam. Úgy érzem, elég magabiztos vagyok a legtöbb szituációban, de most a szokásosnál is nagyobb drukk volt bennem. A darab első felében, bevallom, végig rajtam volt az izgalom. A második felvonásra azonban mintha ennek nyoma sem lett volna, valami miatt rettenetesen megnyugodtam és teljesen átszellemültem. Úgy éreztem magam, mintha valóban én lettem volna az a vallásos cselédlány, Mennyei Margit, akit alakítottam, konkrétan átszellemültem” – mondta Aleska az NLCafénak.
Aleska természetesen egy kis támogatást is kapott, mert a második sorban a párja és családja is ott ült, ráadásul egyik legjobb barátja, Puskás Peti is a nézőtéren szorított érte.
“A párom mondta az első felvonás után, hogy olyan volt, mintha végig hunyorogtam volna. De annyira belevilágított a szembe a rengeteg fény, hogy alig láttam valamit, ráadásul nagyon koncentráltam, mert a táncos jelenetek voltak a legnehezebbek, közben pedig énekelni is kellett, ami nekem egy helyben állva is nehezebben megy” – nevetett Aleska.
Az Édes Anna című darabot egyébként még novemberben és decemberben is játsszák Budapesten, majd országjáró turnéra mennek.