A nő, aki tabukat döntött
Hollywood első filmrendező nője Dorothy Arzner volt az 1900-as évek elejétől. A Paramount Picturesnél kezdte a pályafutását adminisztrátorként, de az évek során vágó, forgatókönyvíró, majd rendező lett belőle.
Legnagyobb sikerét Emile Zola Nana című regényének megfilmesítésével érte el, de nagy port kavart az 1929-ben készült Vad parti című filmje is, amely egy lánykollégium életébe engedett betekintést. A filmben olyan témákat jelenített meg, amelyek akkoriban még tabunak számítottak. Megmutatta, miért ne lehetne természetes egy leszbikus kapcsolat, illetve milyen, amikor egy nőt tárgyként kezelnek, szexuális rabszolgát csinálva belőle.
A későbbi filmjei az erős, független nőket ábrázolták, akik megállnak a saját lábukon és képesek érvényesülni minden helyzetben. Később ő maga is önállósult, és saját gyártású filmeket készített. Filmjeiben számos híresség karrierjét indította el, például Katharine Hepburnét a Christopher Strongban, és tanítványai közül is rendkívül tehetséges rendezők kerültek ki, többek között Francis Ford Coppola.
Az elnyomástól az egyenjogúságig
Dorothy Arzner óta a filmkészítésben, filmrendezésben számos nő kért helyet magának, nemcsak Hollywoodban, hanem szerte a világon, általában sikerrel. Az elsők között vált ismertté az 1900-as évek közepén Germaine Dulac, akinek avantgárd filmjei és egyedi témaértelmezései új színt vittek a filmezésbe és a közönség életébe.
Az 1960-as évektől megindultak a feminista mozgalmak, amelyek mondanivalói a filmekből sem maradhattak ki. Ekkor hirtelen megsokszorozódott a női filmrendezők és az általuk készített filmek száma világszerte. Agnes Varda szinte berobbant a francia és az egyetemes filmtörténetbe, különösen azért, mert filmjeivel a nőkről, de nem csak a nőkhöz szólt. Alkotásaiban, többek között az 1965-ös A boldogság című filmjében a függetlenségre törekvő nőket és az őket visszatartó erőket ábrázolta. Az 1960-as évek kiemelkedő alakja volt a cseh Vera Chytilová is, aki szintén a nők érvényesülési lehetőségeiről szólt filmjein keresztül a közönséghez, például az 1966-os Százszorszépekben.
Csak kicsivel jobb most a helyzet
A nők egyenjogúságának kivívása után az elmúlt évtizedekben és jelenleg már egy új generáció alkot, akiknek a témái és mondanivalói is mások, és persze a lehetőségük is sokkal több az önkifejezésre. Így például Sofia Coppola az egyike azoknak a női filmrendezőknek, akiket Oscar-díjra jelöltek a rendező kategóriában. Manapság pedig a leginkább elismert Kathryn Bigelow, az első olyan női filmrendező, aki meg is kapta az Oscar-díjat 2010-ben A bombák földjén című filmjéért, amelyben egy kemény témát dolgoz fel: három amerikai katona mindennapjait mutatja be az iraki háború alatt.
Magyar rendezőnők itthon és a nagyvilágban
Magyarországon az 1930-as évektől próbálhatták ki magukat a nők a filmgyártás területén, de igazán csak az 1960-as évektől vált szakmává a nők számára a filmrendezés. A legsikeresebb rendezők közül Mészáros Márta és Gyarmathy Lívia nevét mindenképpen ki kell emelnünk.
A többek között Kossuth- és Balázs Béla-díjas Mészáros Márta a legproduktívabb rendezőnő a magyar filmtörténetben. Eleinte dokumentumfilmeket, majd 1968-tól játékfilmeket készített. Első nagyjátékfilmje Kovács Kati főszereplésével az Eltávozott nap volt. Munkásságát nemcsak itthon ismerték el, hanem nyugaton is érdeklődve figyelték a feminista mozgalmak, hiszen alkotásaiban elsősorban női sorsokat mutatott be egészen különös megközelítésben.
A szintén Kossuth-díjas, Európai Film-díjas Gyarmathy Lívia is a dokumentumfilmek és a játékfilmek jeles képviselője, aki egyedi humorával, groteszk stílusával elsősorban a társadalom perifériájára szorult emberekről szólt műveiben. Az 1969-es Ismeri a szandi mandit? című első játékfilmje szerte a világon nagy sikert aratott.
