Lagzi Lajcsi engedményt kapott karácsonyra

nlc | 2015. December 23.
Most már biztos, hogy a rács mögött tölti a karácsonyt Lagzi Lajcsi, de egy kis engedményt azért mégis kapott.

Nem engedélyezték, hogy a Facebookon boldog karácsonyt kívánó Lagzi Lajcsi otthon töltse az ünnepeket, azt a kérvényt azonban elfogadták, hogy a zenész láthassa a gyerekeit. A három gyereket először  nem akarták beengedni látogatóba az apjukhoz, mert korábban kimerítették az úgynevezett láthatósági időkeretet. Ezt a döntést most felülbírálták. “Jóváhagyták azt a rendkívü­li kérelmet, amely alapján az ügyfelem a két ünnep között ismét fogadhatja a gyermekeit. Ez mindenképpen erőt ad neki, emberileg én annyit tehetek még ehhez, hogy 23-án és 27-én is meglátogatom őt” – közölte a Borssal dr. Fröhlich Krisztián, Lagzi Lajcsi ügyvédje.

“Az élet hosszabb, mint egy karácsony! Azt kívánom, hogy mindenkinek legyen békés és áldott az ünnepe! Szóljon a szeretetről és azok megbecsüléséről, akikkel együtt tölthetik ezeket a napokat. Én életem legnagyobb szemléletváltásán vagyok túl, ami a kapcsolataimat illeti. De sok biztatást kapok a zárt börtönajtók mögött is, a hangok ugyanis ezen is áthallatszanak” – üzente Lagzi Lajcsi

Exit mobile version