Így néz ki Sharon Stone nagyfia

nlc | 2015. December 29.
Sharon Stone számára a fiai a legfontosabbak, és amennyire csak lehet, óvja őket a nyilvánosságtól. Most a reptéren fotózták le középső fiával.

Főleg azzal kerül a bulvárlapok híreibe az 57 éves Sharon Stone, hogy milyen kivágott ruhákat vesz fel, vagy éppen milyen remekül néz ki bikiniben. Pedig sem a külseje, sem pedig a férfiak nem játszanak igazán fontos szerepet a színésznő életében, mert ahogy mondta: neki csak a gyerekei számítanak. Mindhárom fiát imádja Sharon Stone, és szíve szerint állandóan büszkélkedne velük, de éppen a gyerekei érdekében óvja őket a nyilvánosságtól.

A második férjével adoptált fia, a most 15 éves Roan rengeteg időt tölt az apjával, viszont a színésznő a középső és a legfiatalabb fiát is egyedül fogadta örökbe évekkel ezelőtt. A most tízéves Liardról csak nagyon ritkán készül kép, akkor is látszik rajta, hogy inkább kerülné a nyilvánosságot, zavarja a nagy felhajtás. Most azonban egyenesen belemosolygott a kamerába.

Liardot 2005-ben fogadta örökbe a sztár, nem sokkal a válása után, és azt mondta: ez a gyerek adott új értelmet az életének. Az egy évvel később adoptált Quinn-nel pedig teljes lett a család.

Bár Sharon Stone gyerekeinek dadája sok rosszat mondott a színésznőről, de még ő is jó anyának tartja a sztárt. 

Quinn és Liard pedig odáig vannak az anyjukért, hiába tízéves az idősebb, szeret kézen fogva menni az anyjával, várj az esti mesét.

De még Roannak sem ciki, hogy az anyja ölelgeti, pedig ő már igazi nagyfiúnak számít a testvérei mellett. 

Ritka pillanat évekkel ezelőttről, amikor Sharon Stone-t mindhárom fiával együtt fotózták:

 

Exit mobile version