Tatár Csilla is Jakupcsek Gabriella helyére kerül

nlc | 2016. Január 07.
Jakupcsek Gabriella összes feladatát másnak osztották ki a köztévében. Úgy tudni, Novodomszky Éva és Tatár Csilla váltják majd.

Tegnap látott napvilágot, hogy Jakupcsek Gabriella mégsem vezetheti tovább külsősként a nevével már már összeforrt Ridikül című műsort. A helyét Novodomszky Éva veszi át. A Ridikül mellett a kirúgásába belebetegedő Jakupcsek Gabriellának a Magyarország, szeretlekben is fontos helye volt. Állítólag most ez is megváltozik. A Bors Úgy tudja, hogy Tatár Csilla kerül a helyére a vetélkedőben. “A székházban azt beszélik, hogy a csatorna új üdvöskéje, Tatár Csilla veszi át Gabi helyét Jenő mellett. Csilla tavaly már bizonyított A Dalban, így idén is ő vezeti majd. Úgy látszik, a kisbabája mellett a Magyarország, szeretlek! műsorra is lesz energiája” – mondta el a lapnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes személy.

A Blikk azt írja, hogy Novodomszky Évának, nem volt választása, hogy elvállalja-e a műsor vezetését, mivel az MTVA alkalmazottja ők döntik el, hogy milyen műsorokat kap és a lap szerint az új feladat nem jár majd számára fizetésemeléssel, így jóval keveset kap majd érte, mint Jakupcsek Gabriella, akit költségcsökkentés címén rúgtak ki.

Exit mobile version