Sarka Katát kiakasztotta az édesanyja

P.L. | 2016. Január 28.
Persze ezen Sarka Kata csak nevet, ráadásul a rajongókkal is megosztotta – szerinte – élete egyik legkellemetlenebb fotóját, amihez édesanyjának nagyon is sok köze van.

Sarka Katát nemrég kihívták a közösségi oldalon a mostanában egyre nagyobb őrületet okozó “15 évnél korábbi gyerekkori képet megosztós” játékra. A társasjáték közben is extra szexi Sarka Kata pedig ódzkodva, de végül belement a dologba. Így osztotta meg a nagyvilággal az első születésnapján készült fotót, valamint azt az ominózus képet is, ami miatt megorrolt édesanyjára.

“Kisiskolás lehettem, de hát nem is értem, hogy édesanyám hogy gondolta ezt a szemüveget és hogy majd jól áll nekem ez a rövid haj. Ráadásul meg is örökítették, én nem is értem, rém kellemetlen” – nevetett a telefonba a bikinivel hódító Sarka Kata, mikor az NLCafénak mesélt a képről.

“Néhányan ráadásul ugye azt mondják, hogy Noncsi nagyon hasonlít rám a fotón, ami természetes, de vannak olyanok, akik azt mondták, hogy összekevertek Petivel. Persze semmilyen rosszindulatú komment nem érdekel, jót nevetek ezen, bár azt sosem hittem volna, hogy egyszer összetévesztenek a férjemmel.”

Sarka Kata első születésnapját pedig így ünnepelte. #cuki

 

 

 

Exit mobile version