Farm: Sanya izmozik a párbaj előtt

P.L. | 2016. Április 02.
Azt ugyan még nem tudjuk, hogy kivel küzd meg Sanya, azt azonban már igen, hogyan készül ellenfele legyőzésére. Mint amolyan fitneszguru, a maga módján, izmozással.

Miután Sanya meghozta a döntését és megnevezte, kit hív ki párbajra, módszeresen vágott neki a megmérettetésnek. Amennyire lehetett bereggelizett a frissen főtt kukoricakásából, melyre Vivien, a Farm másik fitneszguruja még a cukoradagját is felajánlotta.

Persze Sanya, aki korábban rettegett Szilveszter gazdától, nem szeretné a véletlenre bízni a dolgot, így a párbaj napján némi testmozgást is bevetett. Hogy azért rótta-e a köröket, hogy oldja a párbaj okozta feszültséget vagy azért, hogy az izmai is kellően bemelegedjenek a megmérettetésre, nem tudni.

Az viszont biztos, hogy határozott céllal vágott neki a kocogásnak is, hátha ez hozzásegít a párbaj megnyeréséhez. “Na én futok egy kört, az a biztos” – állapította meg Sanya, akit Attila, Sándor és Gábor, a Farm új lakója is biztatott a párbaj előtt. 

Update: a Blikk úgy tudja, hogy Sanya, nagy valószínűséggel könyörületből, Laurát hívta ki, aki napokon át könyörgött neki a kendőért. 

Exit mobile version