Újabb koncertből marad ki az Omega egyik legendás tagja

nlc | 2016. Április 26.
Kóbor, Benkő, Debreczeni, Szekeres, Molnár és Szöllősi lép színpadra a békéscsabai Omega-koncerten, az 1967 óta a legendás csapat tagjának számító Mihály Tamás nem...

Mihályi Tamás nem vett részt az Omega beat-mise koncertjén és a a felcsúti Pancho Arénában megrendezett koncerten sem. Ezekkel kapcsolatban komoly botrányok voltak az Omegában Mihályi Tamás és Kóbor János között.

 A mostani békéscsabai koncerttel kapcsolatban úgy tűnik, fel sem merült Mihályi Tamás neve. Szöllősi Kati áll Kóbor János mellett a színpadon.

“A békéscsabai felkérést nem tudtuk visszautasítani, viszont azt is beláttuk, nem lehet olyan zenekar-létezési formát fenntartani, amelyben bizonyos tagok csak bizonyos koncerteken hajlandóak az Omega közönsége elé állni” – magyarázta a billentyűs, Benkő László.

“Ha valaki elhatározta, hogy nem akar a többiekkel tartani, majd bizonyos koncerteken mégis részt szeretne venni, azt nehezebb kivitelezni, mint kimondani. Békéscsabán azok játszanak az Omegában, akik az elmúlt időszakot együtt végigdolgozták” – foglalta össze a helyzetet a Blikknek Debreczeni Ferenc.

Exit mobile version