Farm: Cintia csúnyán visszaél hatalmával

nlc | 2016. Május 13.
Ahogy a Farm-lakók egyre kevesebben vannak, úgy feszülnek pattanásig az idegek. Már egy sima rétesen is úgy egymásnak ugranak, mintha az életük múlna rajta.

 

A Farm-lakók egy igazán kiadósat ebédelnek. Mindenki elégedetten dől hátra, hogy milyen jóízű ebéden vannak túl. Desszertnek rétes van, amire az első pillanattól kezdve fáj Sanya foga. “Kimondottan édesszájú vagyok, így persze, hogy szeretném megkóstolni a rétest is” – mondta Farm Sanya, akiben fel se merült, hogy Cintiának, a heti gazdának egészen más tervei vannak.

“Mindenki jóllakott, majd esztek később. Ott a többi kaja, azt ehetitek” – mondta Farm Cintia, aki azzal a mozdulattal fel is kapta a tepsit a rétesekkel együtt és elindult vele a kamrába. Sanya persze azonnal nemtetszésének adott hangot. “Cintia, más is meg akarja kóstolni, mit csinálsz, nem hiszem el. Én szeretnék enni belőle!” – mondta Sanya, akit azonnal letorkollt a heti gazda. “Sanya, fogd be a pofádat, mert nem érdekel, én vagyok a heti gazda” – erősködött Cintia, aki korábban barátnőjével is összekapott. Hogy végül ehetett-e a rétesből Sanya, kiderül a mai adásból.  

 

Exit mobile version