Eurovízió 2016: Freddie így szerepelt a döntőben

nlc | 2016. Május 15.
Az Eurovíziós Dalfesztivál 2016 versenyén komoly esélyesként indult Freddie, aki Magyarországot képviselte a Pioneer című dalával.

Amióta Freddie bekerült a döntőbe, erre a pillanatra vártunk. Ahogy már a verseny előtti napokban kiderült, az Eurovízió 2016 magyar versenyzője a műsor elején állhatott színpadra, és a fináléban sem változtatott semmit az egyszerű színpadi elemeken. Nem a külsőségekkel akarjuk megnyerni. Szeretnénk, ha a dal mondandójára figyelnének magyarázta korábban az énekes. 

 

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar képviselője fantasztikusan szerepelt, és végül 108 ponttal, a 19. helyen végzett a Pioneer című dalával. A verseny győztese pedig Ukrajna lett, Jamala 1944 című dalával.

Az Eurovízió 2016 alatt a versenyzők összebarátkoztak egymással, Freddie ezért nem is igazán a győzelemre hajtott, hanem hogy minél méltóbban képviselje a hazánkat. Az eurovíziós ellenfelei közül viszont sokan nagyon is jónak tartották az amúgy filmsztár alkat magyar énekest, akinek a hangjáért és a megjelenéséért is odáig vannak a nők.  

Exit mobile version