Kulka János abbahagyja a színészetet

nlc | 2016. Május 18.
A Bors úgy tudja, amint Kulka János teljesen felépül agyi infarktusa után, otthagyja a színészi pályát, és inkább a zene és az éneklés felé fordulna.

Nagy tervei vannak az intenzívről kikerülő  Kulka Jánosnak. A Bors információi szerint teljesen felépülése után a színész szeretne inkább a zenére, és az éneklésre koncentrálni. 

A Kossuth-díjas, a köztévé vezetőségének beszóló  Kulka János szinte mindent eljátszott már, amit színpadon lehetett, egy ideje pedig úgy érzi, nincs már számára kihívás a prózai színpadon. Korábban arról is mesélt, hogy a főiskolán még rettegett a zenétől, amit végül énektanára, Cser Tímea szerettetett meg vele. 

Exit mobile version