Ők a Nyerő Páros kiesői: Pumped Gabóék hálálkodtak

nlc | 2016. Szeptember 09.
Két pár, Szabó Zsófiék és Pumped Gabóék között kellett döntenie a Nyerő Páros versenyzőinek. Most már nagy szerepe volt a taktikának, csakúgy, mint az érzelmeknek.

Sírva mondott köszönetet Pumped Gabo és Sebestyén Ágnes azért, hogy egyáltalán bekerültek a játékba. Mindezt azonban nem azért tették, hogy befolyásolják a többieket, hanem mert szerették volna, ha mindenki tudja, mennyit jelent nekik a Nyerő Páros. A szavazás pedig csak ez után következett.

Pumped Gabo beszéde meghatotta a többieket is, Kabát Péter saját bevallása szerint most először hatódott meg ennyire az elmúlt 38 év alatt.

Aztán eljött a döntés pillanata, és Király Péterék valamint Peller Annáék arra szavaztak, hogy Pumped Gabóék folytassák a játékot, Valkó Esztiék Szabó Zsófiékat szerették volna bent tartani, így Kabát Péteréken múlott, hogyan alakul a Nyerő Páros csapat. Ők pedig arra voksoltak, hogy Zsófiék maradjanak. A szavazategyenlőség után a pénz döntött.

“Nehéz megszólalni, Balázs, örültünk, hogy itt lehettünk Ágivál, fáj, hogy el kell mennünk, de nem tudtunk jobb teljesítményt nyújtani” – mondta Gabo, aki hálás a lehetőségért, hogy megmutathatták magukat a műsorban.

 

Exit mobile version