ByeAlex felékszerezte a fogát

nlc | 2016. Október 07.
Kevés olyan fotót találtuk korábbról, amelyiken ByeAlex mosolyog, pedig alapvetően egy vidám fiú. Amióta felékszerezte a fogait, ez kezd megváltozni.

Furcsa, de ahogy az X-Faktort néztük, feltűnő volt, hogy ritkán nevet ByeAlex, legfeljebb mosolyra húzódik a szája, pedig nem egy ilyen savanyú alak. 

“Azt mondják mindig, hogy keveset mosolygok, meg, hogy nem vagyok mosolygós alkat.
A valóság viszont az, hogy humoros gyerek vagyok, aki szeret sokat nevetni, és imád nevettetni is. Azonban, a fotókon zavar, hogy kicsit csálé a felső fogsorom, ezért vigyorgok keveset mesélte az X-Faktor mentora. A fogaim szépek, sosem volt bajom velük, tömni sem kellett sose, ezért arra gondoltam, hogy mi lenne, ha még jobban figyelve az egészségükre és a megjelenésükre, kipróbálom a fogszabályzást.”

Mindezt videóra is vette a zenész, aki azóta kisebb kampányba kezdett, ő lehetne a fogszabályzásra buzdító reklámember.

“Ez nemcsak szépészeti, de egészségügyi szempontokból is nagyon fontos. Sokat hezitáltam, de ezt a fickót, Balla Lacit azonnal megkedveltem. A menedzsrem mutatta be nekem. Így a doktor   figyelembe véve az igényeimet hozzákezdett a mókához. Eddig imádom, mert mellékesen rohadt jól néz ki a fogszabályzó! Olyan, mint egy ékszer!”

Bár sokan hozzászóltak az Instagramon megosztott képekhez, felkészítették a zenészt, hogy fáj és kellemetlen ez az egész procedúra, de ő imádja. A Comet díjátadón ByeAlex a színpadon is megcsillanthatja a fogékszerét. 

Exit mobile version