Az X-Faktor viszi a prímet

nlc | 2016. Október 17.
Minden hétfőn kiderül, hogy az azt megelőző héten mely adások voltak a legnézettebbek. Még mindig a dalos műsorok uralják a dobogót.

Egymás után már a második hetet nyerte az X-Faktor a reklámozóknak fontos kereskedelmi célcsoportban (18–49 éves kor között), mivel ebben a korosztályban 32,6 százalékos közönségarányt ért el. Ez 11 százalékkal több, mint a Sztárban sztár vasárnapi arányszáma. (Itt megjegyezzük, hogy összenézettséget tekintve múlt héten is a Sztárban sztár volt a nyerő, majd 1 milló 400 ezren kapcsoltak oda vasárnap este.)

A 18–49-es korcsoportnál viszont 50-ből 33 helyet az RTL Klub, egyet pedig a Cool szerzett meg. Az RTL Klubon továbbra is nagyon erős A Konyhafőnök – Éjjel-nappal Budapest – Barátok közt trió, ami hétköznap esténként verhetetlennek bizonyul. A Konyhafőnök negyedik évada a múlt héten átlagosan 23,2 százalékos közönségarányt ért el, míg az Éjjel-nappal Budapest 19,2 százalékot, a Barátok közt pedig közel 21 százalékot. Ezzel mind a három műsor múlt heti összes adása bekerült a top 20 legnézettebb produkció közé a 41. héten.

Az RTL közéleti műsorai vasárnaptól hatalmas változáson mennek át. Elsőként az RTL Híradó jelentkezhetett a vadonatúj, Magyarország legmodernebb hírstúdiójából. Erre az adásra egyébként a televíziónézők 19,1 százaléka volt kíváncsi a 18–49-es korosztály körében, a teljes lakosságot vizsgálva pedig a legnézettebb hírműsor volt, ami a 4 év fölötti tévénézők listáján a 10. hely megszerzését is jelentette. A nézők hamarosan a Fókusz, a Házon kívül, a XXI. század, a Magyarul Balóval és a Portré új arculatát is megismerhetik.

 

Exit mobile version