Kiderült, kik lesznek az X-Faktor mentorsegédei

nlc | 2016. Október 28.
Szombaton és vasárnap sorsfordító döntéseket kell meghozniuk az X-Faktor mentorainak, de segítséget kapnak a munkájukhoz. Szintén zenészeket.

Énekes és zenei producer is lesz az X-Faktor mentorsegédei közt, sőt az egyik mentor testvére is segít majd a továbbjutók kiválasztásában. Az RTL Klub közleményét szó szerint idézzük:

Caramel, a Fonogram-díjas magyar énekes Gáspár Lacinak segített kiválasztani azt a három, 25 év feletti énekest, aki bekerül majd az 2016-os X-Faktor élő show-jába.

 

Gáspár Lacit több mint 10 éve ismerem, így nagyon örültem annak, hogy segítségére lehetek az X-Faktorban. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz a döntés, hiszen több mint három kiváló produkciót hallhattunk a mentorházban. Sokáig ültünk Lacival a versenyzők képei felett, mire eldöntöttük, ki lesz az a három énekes, akiket magával visz az élő show-ba. Nem kizárt, hogy köztük lehet a 2016-os X-Faktor győztese is.

 

Lotfi Begi, hazánk egyik legsikeresebb zenei producere és DJ-je Tóth Gabinak adott tanácsot abban, hogy a lányok kategóriájában ki jusson tovább.

 

Mivel a mentorházban hallottam először énekelni a lányokat, előttem tényleg abszolút tiszta lappal álltak. Éppen emiatt tudtam róluk a mentoruknak, Tóth Gabinak érzelemmentes, kizárólag a tényeken alapuló, racionális véleményt mondani. Szerintem ennek Gabi is örült, hiszen ő a mentorházig egyrészt már többször is hallotta őket énekelni, másrészt pedig óhatatlanul is érzelmi kötődés is alakult ki benne a versenyzők iránt.

 

Lábas Viki, a Margaret Island együttes énekesnője ByeAlex mentorsegédjeként a zenekarok kiválasztásánál segített.

 

Nagyon jól esett, hogy ByeAlex engem kért meg, legyek a mentorsegédje, mert szerintem ugyanazt a vonalat képviseljük: a tiszta, élő zenét szeretnénk minél szélesebb körben népszerűsíteni. A mentorházban három olyan őszinte és átütő produkció volt, amelytől egyenesen libabőrös lettem. Nálam egyértelmű volt, hogy nekik kéne bejutniuk az élő show-ba. Biztos vagyok abban, hogy ByeAlex azokat a zenekarokat választotta ki, akik akár később a hazai fesztiválokon fognak lehetőséget kapni, népes közönség előtt.

 

Puskás Dani, a The Biebers zenekar tagja bátyjának, Puskás Petinek segített kiválasztani azokat a fiúkat, akiket a mentor magával visz majd az élő show-ba.

 

Nagyon izgalmas élmény volt Petinek segédkezni az X-Faktorban. Eleinte szokatlan és furcsa volt maga a helyzet, hiszen nem voltam még hasonló szerepben, de Peti nagyon sokat segített abban, hogy ne érezzem magam kívülállóként, és átérezzem a feladatom jelentőségét. Nagyszerű volt az összes versenyzőt meghallgatni ilyen közelségből, volt, akinek az előadása őszintén meghatott. Peti előtte nem mondott semmit a srácokról, azért, hogy tényleg az első benyomásaimat tudjam majd neki átadni. Úgy gondolom, hogy meg tudtam Petit erősíteni a versenyzőkről alkotott véleményében, és egy-egy versenyzőnél elgondolkoztattam. Az X-Faktor ideje alatt nagyjából ugyanúgy működtünk, mint a többi közös munkánkban, habár egyes kérdésekben két egymástól nagyon távol álló véleményen tudunk lenni, könnyedén meg tudjuk beszélni, és így gyorsan rá tudunk találni az arany középútra.

Olvass még többet az X-Faktoról az NLCafén:

 

Exit mobile version