Cserhalmi György hamvasztást és szórást kér

nlc | 2016. November 10.
A színész elmondta, hogy 40-50 éves kora között vált számára igazán fontossá a család, és bánja, hogy kevés időt töltött velük. Cserhalmi arról is beszélt, hogyan temessék el.

Súlyos tragédia érte tavasszal Cserhalmi György színművészt. Mint kiderült, április 5-én temették el feleségét, Cserhalmi Erzsébetet.

A színészt hamarosan műteni fogják, de nem fél a beavatkozástól. Egy interjúban elmondta, hogy jó sok időt tölt két és fél éves unokájával, Lenkével, aki az ő nagymamájáról kapta a nevét.

Cserhalmi a halálról, a temetéséről is beszélt. Azt mondta, hogy ha elmegy, akkor el kell őt égetni, és a hamvait bele kell önteni a Balatonba, mivel imádja a tavat. Mellette nőtt fel, és manapság is sok időt tölt ott.

(via Lokál)

 

Exit mobile version