18. Story Gála: Varga Izának bérlete van Csisztu Zsuzsára

nlc | 2017. Január 13.
Már egy hónap sincs hátra a hazai társasági élet legjobban várt rendezvényéig, a Story Ötcsillag- és Értékdíj-átadó Gáláig. A 18. születésnapját ünneplő gála apropóján Varga Iza, Csonka András és Erős Antónia idézi fel emlékeit.

Rég volt már 1999, amikor először rendezték meg a Story Gálát. A báli szezon kiemelkedő sztáreseményének számító estélyen idén már 18. alkalommal díjazza az olvasók kedvenc művészeit és médiaszemélyiségeit a Story magazin. Az Érték-díjazottakról egy külön kuratórium: Kovács Ági, Miklósa Erika, Pataki Ági, Cserhalmi György és Rózsa György dönt.

Varga Izabellát, a Barátok közt színésznőjét már két alkalommal is kitüntették: 2004-ben az év színésznőjének választották, tavaly pedig ő lett a “Story kedvence”. “Mindig nagyon jó érzés a közönség elismerése. A gálák természetesen nemcsak ezek miatt jelentenek maradandó élményt. Hagyomány, hogy mi, Barátok köztös lányok együtt készülünk az estére. Jó másfél hónappal az esemény előtt megtárgyaljuk, hogy ki milyen ruhát visel majd, aznap pedig együtt öltözködünk, ugyanaz a fodrász és sminkes foglalkozik velük. Hihetetlen, hogy eltelt tizennyolc év, de még mindig együtt érkezünk, és egy asztalnál ülünk. Az említett közösségi élmény mellett a legjobban azokat a pillanatokat várom, amikor azokkal az emberekkel találkozom, akikkel nem hoz össze a sors nap mint nap. Néhány számomra kedves vendéggel “bérletünk” van már egymáshoz, például biztos, hogy Csisztu Zsuzsával idén is leülünk egy jót beszélgetni” – mondta a színésznő.

Csonka András a kezdetek óta a rendezvény vendége, csak kivételes esetekben kellett kihagynia a gálát. “Úgy emlékszem, hogy majdnem az összes eddigi eseményen ott voltam. A Story Gála azon ritka alkalmak egyike, amikor a színház és a média világából a legtöbb kollégával találkozhat az ember. Ez volt az első olyan rendezvény, amely összehozta a hazai kulturális és társasági élet legkiemelkedőbb képviselőit egymással. Imádok táncolni, így nem csoda, hogy minden alkalommal táncra perdülök. A legemlékezetesebb pillanatom talán az volt, amikor 2006-ban Keleti Andival megnyertük a Szombat esti láz második évadát, és az est résztvevői előtt is be kellett bizonyítanunk, hogy nem volt érdemtelen a győzelmünk” – emlékezett vissza a színész-műsorvezető.

Erős Antónia többször volt már az est háziasszonya, tavaly Till Attila partnereként vezette a díjátadót. “Először dolgoztunk így együtt, úgyhogy izgalmas kihívást jelentett a közös munka.  Nagyon jól működött a párosunk, Tilla egy roppant vidám és jó humorú karakter, ha az ember feldobja a labdát, akkor ő biztosan leüti. Az egyik legemlékezetesebb gálaélményem talán az volt, amikor várandósan vezettem a díjkiosztót, de még a legszemfülesebb újságírók sem vették észre, hogy nem “egyedül” állok a színpadon. A másik pedig a kezdetekhez kötődik, amikor engem is csillaggal jutalmaztak a magazin olvasói. Minden, a média munkáját elismerő díjat fontos kezdeményezésnek tartok, az Ötcsillag-díj esetében pedig külön pozitívum, hogy a publikum véleménye a döntő” – nyilatkozta az RTL Klub híradósa, aki az idei Story Gálán vendégként lesz jelen.

 

Exit mobile version