59 éves lett Amerika legnépszerűbb műsorvezetője, Ellen DeGeneres. Minthogy dumában vele olyan lenne fölvenni a versenyt, mint 400 vegyest úszni az év európai sportolónőjévé választott Hosszú Katinka ellen, vagy mondjuk megpróbálni leiskolázni fizikából a csillagközi utazásra készülő Stephen Hawkingot, inkább saját aranyköpéseire támaszkodva szaladunk végig az életútján az ünnep alkalmából. Figyelem, saválló öltözet viselése javallott, mert maró humor következik.
Nem volt a homlokára írva, ki lesz belőle
Ellen DeGeneres 1958. január 26-án születik meg. Az események innentől hosszú ideig tisztázatlanok, ugyanis ahogy ő mondja:
“Azt hiszem, nem emlékszem az első emlékemre.”
Oké, mi ezt el is fogadjuk, tekerjünk inkább egy kicsit előre, és nézzük, hogy áll a kis Ellen a humorral. Már gyerekként is olyan szórakoztató, amilyennek később megismeri a világ?
“Mindig azt kérdezgetik tőlem: »Már gyerekkorodban is vicces voltál?« Hát, nem, könyvelő voltam.”
Elnézést, értjük a célzást. Na de mégis, valamit esetleg arról, hogy vannak-e már előjelei a későbbi karriernek?
“Sokáig azt hittem, pontosan tudom, ki vagyok. New Orleansban nevelkedtem, és komikus lettem. Jött minden, ami ezzel járt. Éjszakai bárok. Dohányzás. Ivás. Aztán betöltöttem a tizenhármat.”
Tehát nincsenek előjelek, világos. Ugorjunk is. Ellen DeGeneresnek egyáltalán nem könnyű a gyerekkora: szülei elválnak, anyjánál mellrákot diagnosztizálnak, és ami még ennél is borzasztóbb, nevelőapja molesztálni kezdi. Ő azonban nem hagyja magát, és csak azért is könnyedén veszi az életet, ez pedig meghozza a gyümölcsét: a középiskola befejezése után beiratkozik a New Orleans-i egyetem kommunikáció szakára, de egy szemeszter után inkább elmegy dolgozni, és miközben irodistaként, pincérnőként, pultosként és szobafestőként is kipróbálja magát, belekeveredik a stand-upba, amivel sínre kerül a karrierje. A tanulság?
“Én egyáltalán nem jártam egyetemre, semmilyen egyetemen nem fordultam meg, és ezzel most nem azt akarom mondani, hogy önök az idejüket vagy a pénzüket pazarolták, de nézzenek rám: irtó híres vagyok.”
Lassú siker, gyors bukás
Persze azért a bizonyos hírnévért még sokat kell dolgozni. Ellen DeGeneres pályafutásában nincs nagy áttörés, a nyolcvanas években annak rendje és módja szerint turnézni kezd, és fokról fokra válik egyre ismertebbé. Nem egyszerű a dolog:
“Szerencsétlen módon valószínűleg akkor hallottak rólam először úgy igazából az emberek, amikor a Showtime rám aggatta az »Amerika legviccesebb embere« címet. Ritka kellemetlen ezzel a titulussal jönni-menni, miközben még csak nem is vagy ismert.”
A szekér mindenesetre egyre gyorsabban gurul: DeGeneres filmszerepeket kap, és a tévébe is bekerül, 1994-ben pedig elindul saját szitkomja, az Ellen, amelyért már a következő évben megkapja első Emmy-jelölését, ’97-ben pedig (íróként) magát a díjat is. A kitüntetés a The Puppy Episode című részért jár, amelyben a főszereplő Ellen rájön, hogy leszbikus – ami természetesen a valódi DeGeneres (egy Oprah- és egy Time-interjúval megtámogatott) coming outja is, merthogy ő már régóta tisztában van szexuális irányultságával:
“Mindig is azt mondtam, hogy úgy szeretem a kávét, ahogy a férfiakat: nem iszom kávét.”
Csakhogy az Emmy csupán az érem egyik oldala. A tágabb környezet finoman szólva sem elfogadó: a sorozatot egy évaddal később leállítják, Ellen DeGeneres tévés karrierje pedig zátonyra fut a vallomás miatt, így vissza kell mennie standupozni. Ettől függetlenül magánemberként boldogabb, mint valaha, mert végre az lehet, aki. Persze igazán jól ezt is ő tudja megfogalmazni:
“Fogadd el magad. Kivéve, ha sorozatgyilkos vagy.”
Csak van valami a pozitív életszemléletben
A következő évben Ellen DeGeneres betölti a negyvenet, de ez sem szegi kedvét. Ő egyszerűen máshogy gondolkodik az életről:
“Úgy negyven körül szokták elkezdeni azt mondogatni az emberre, hogy »túl van a dombtetőn«. Én azt sem értem, mit akar ez jelenteni. Miért volna ez rossz dolog? Ha kirándulok, és feljutok a dombtetőre, az nekem azt jelenti, hogy túl vagyok a nehezén, és hamarosan haraphatok is valamit.”
És mennyire igaza van: 2001-ben egy újabb szitkommal térhet vissza a képernyőre, 2003-ban pedig elindul a The Ellen DeGeneres Show, amivel akkora sztárrá válik, hogy a fal adja a másikat. Ráadásul 2004-ben megismeri Portia de Rossit is, akivel 2008-ban házasságot kötnek, és a mai napig együtt vannak, ami önmagában is szép, de úgy meg pláne, hogy DeGeneresnek elég határozott véleménye van az ellaposodó viszonyokról:
“Mindig lehet tudni, ha egy kapcsolatnak vége van. Elkezdenek az ember agyára menni az apró dolgok, és jön, hogy »Hagyd már ezt abba! Olyan unalmas ez a folytonos kilégzés-belégzés!«”
Egy dolog viszont fix: a pár gyereket nem akar, ők inkább a jó fej nagynéni szerepét szeretik, a fegyelmezést és a nyűglődést másra hagyják. DeGeneres érvei most is erősek:
“Nincs rá szükségem, hogy kilenc hónapig bennem növekedjen egy baba. Hogy csak egy dolgot mondjak, ott vannak a reggeli rosszullétek. Ha hányingerrel és fejfájással akarok ébredni, én a régi módszer híve vagyok: jól berúgok előző este.”
Aranykor
Mondjuk az jó kérdés, hogy hol intézi el magát a túlzott figyelmet sem kedvelő Ellen DeGeneres, mert a pár egyébként híresen nagy rajongója az otthoni heverészésnek. Ahogy ő maga mondja:
“Van egy szabályom: ha a hőmérséklet alacsonyabb, mint az életkorom [mármint Fahrenheitben – a szerk.], nem kelek ki az ágyból.”
Na de mindegy is, tegyük félre az effajta filozofálgatást – a lényeg az, hogy Ellen DeGeneres remekül érzi magát a bőrében, és kitűnő hangulatban találja a születésnapja. Az viszont ugye ezzel együtt is tény, hogy a hőmérséklet-elv alapján egyre nagyobb az esélye ennek a bizonyos reggeli ágyban maradásnak, hiszen bár kinézete alapján simán vallhatná magát 45-nek is, jövő ilyenkor már a hatvanadikat ünnepli majd. Hát igen, csakhogy ő ehhez is úgy viszonyul, mint annak idején a negyvenhez: áll elébe. Hogy mi a titok? Nos, legyen ez a zárszó:
“Muszáj formában maradni. A nagymamám például elkezdett napi öt mérföldet gyalogolni, amikor betöltötte a hatvanat. Most kilencvenhét éves, és gőzünk sincs, hol a pokolban lehet.”