Nádai Anikó a volt párjáról mesélt Sebestyén Balázsnak

nlc | 2017. Március 17.
Már megszokhattuk, hogy aki a Gyertek át! adásába bekerül, az nem ússza meg a kínos kérdéseket. Nádai Anikó pedig állta a sarat, amikor a magánélete került terítékre.

Persze nem csak erről beszéltek. Voltak hihetetlen történetek is, például, amikor Nádai Anikó a barátnőjével egy békát csókolgatott, amitől feldagadt a szája. Nos, hogy ez valóban így történt-e, nem tudni, de ha már béka meg a királyfi, akkor azért Anikó szakításáról is ejtettek jó néhány mondatot. 

Mint kiderült, Nádai Anikó és a gyereke apja már megállapodtak a kisfiuk elhelyezéséről is, ezért amikor Sebestyén Balázs a Gyertek át! felvételén a szinglilétről faggatta a műsorvezetőt, ő mosolyogva válaszolt.
“Fele-fele arányban osztottuk fel egymást között a volt párommal a gyerekfelügyeletet, így sokkal több időm van magamra, mint korábban. Éppen emiatt gyakrabban tudok például a barátaimmal is találkozni.”

Részletekről a ma esti adásban lesz szó, de ha az előzetest megnézed, csoda, hogy Anikó ilyen higgadtan fogadta a kérdéseket, pedig még Vadon Jani is a gyerektartással viccelődött.

 

Exit mobile version