Fenékfetisiszták: itt vannak az Exek az édenben fiúszereplői

nlc | 2017. Április 04.
Akad köztük olyan, aki már nem is számolja, mennyi lányon van túl. Az Exek az édenben első fiú beköltözői aligha lesznek haverok, mivel mindhárom irányító típusnak tartja magát. Ami közös bennük: szeretik a feszes fenekű lányokat.

Hétfőn bemutattuk az április 18-án startoló Exek az édenben első három lányát, ma a hímeken a sor. A VIASAT3 párkereső realityjébe három jólfésült fiú költözik: egyikük enyhén, a másik közepesen, a harmadik pedig emberesen ki van varrva. Ők azok: 

Bence, Norbi, Tamás – Fotó: VIASAT3/Udvardi Attila

Exek Bence

Azt mondja, hogy mindig mosolygós, és ezt csípik a csajok. Exek Bence budapesti vállalkozó, a műsor előtt elmondta nekünk, hogy bármit elad. Amit eltervez, sikerül, szerinte ez a “vonzás törvényének” köszönhető. Nincs álomnője, de azért a bemutatkozó kisfilmben közli, hogy “szép legyen a szeme, és legyen egy szép, gyönyörű feneke… lehessen vele bárhol szexelni”. A nyereményért bármire képes, az ezzel járó pénzből szívesen nyitna egy pékséget. Forgatás előtt elmesélte nekünk, hogy tud kenyeret sütni, ha liszthez jut, talán még az adásban is bizonyítja, hogy milyet. Élesztős, kovászos, mindegy neki… de előbb a csajok. 

Exek Norbi

Elvégezte a középiskolát, és utána hosszú ideig nem csinált semmit, otthon volt. Exek Norbi azt mondja, hogy mindezt a szüleinek köszönheti, és nem bánja, hogy így alakult. Most 26 éves, egy menőnek vélt budapesti bárban pultos, mixer, azt mondja, az egy éjszakás kapcsolatok híve, de Balin szemközt jöhet vele a szerelem.
Norbi testét számos tetoválás díszíti, és rendesen fel van gyúrva. A felvétel előtt súlyos diétába és edzésbe fogott, hogy a tévében jól mutasson, csak úgy falta a túrót és a tilápiát. Ömlött a fehérje, a szénhidrát viszont alig. 

Select Text

Exek Tamás

Kecskeméti fiú, egy vérlaza telefondealer, aki tudja, mi kell neki – legyen szó életről, nőről, bármiről. Az NLCafénak elmondta, hogy számtalan nője volt már, sőt egyszer egy tetoválással is megemlékezett egyről, de a szakítás után jött a satírozás. Tervei szerint teste majd 90 százalékban ki lesz varrva, egyelőre felül halad jól. Mellkasát például a Dia de los muertos felirat díszíti, ez spanyolul a halottak napja. Exek Tamásnak tetszik, ahogy a mexikóiak ünneplik a halottjaikat, ezért varratta magára a feliratot. Nőkből a fiatalabbakat szereti (ő már 30 éves), így Exek Andika, aki viszont a fiatal fiúkat csípi, valószínűleg szóba sem jöhet nála. Hacsak a lány nem tagadja le a korát. 

Select Text

A végére idetesszük a lányokat is. Csak úgy, emlékeztetőül.

Dia, Andika, Franciska – Fotó: VIASAT3/Udvardi Attila

 

 

 

Exit mobile version