Zalatnay Sarolta milliós pert indít balesete miatt

nlc | 2017. Április 20.
Hat törött borda, elmaradt koncertek, kiesett bevételek: Zalatnay Sarolta többek közt ezek miatt követel kártérítést a bevásárlóközponttól, ahol baleset érte.

Olyan súlyos baleset érte tavaly novemberben Zalatnay Cinit, hogy ki sem engedték a kórházból tíz napig. Az énekesnő azonban egy hónappal később lábra, sőt színpadra állt: 56 ezer forintos nyugdíjával ugyanis nem tehette meg, hogy nem lép fel. “Még lihegek, vannak fájdalmain, de a légzőgyakorlatoknak is hála, kezdek jobban lenni. Szerencsére már aludni is tudok, fájdalomcsillapítókat sem kell már szednem, de azért a zúzódások még okoznak némi gondot” – mesélte Cini.

Az énekesnő ügyvédje a Borsnak elmondta: kártérítést kértek a budai bevásárlóközponttól, ahol a baleset történt, peren kívül szerettek volna megegyezni. “Egy lépcsőn lévő ragacsba lépett Zalatnay Sarolta, amibe aztán beleragadt a lába, megakadt, és hatalmasat zuhant. Az, hogy ki öntötte ki oda az anyagot, nem tudni, de az üzlet feladata lett volna azt eltüntetni.” Több hónapos levelezés után kiderült, a bolt nem akar egyezkedni, így pert indítanak. “Mi az elején négymillió forintot követeltünk, de mivel most már perre visszük az ügyet, a dupláját fogjuk kérni” – jelentette ki az ügyvéd.

“Biztos vagyok benne, hogy ha ez Amerikában történik, akkor örülne a cég, hogy peren kívül megegyezhet a sértettel – teszi hozzá Zalatnay. – Hosszú időre munkaképtelenné váltam, maradandó károsodást is szenvedtem. A mai napig hetente kétszer járok orvoshoz, mert a baleset óta hamar elfáradok, és nehezen kapok levegőt. Ráadásul rengeteg pénztől elestem. Ott vannak a fellépéseim, de olyan tervem is volt, hogy a jubileumi koncertjeimre egy 24 dalból álló lemezt adok ki. Dalonként minimum százezer forint lett volna ebből a jutalékom, de erről is le kellett mondanom.”

 

Exit mobile version