Súlyos beteg Kasza Tibi édesanyja

nlc | 2017. Május 02.
Emlékezetes volt, ahogy Kasza Tibi a képernyőn kérte meg barátnője kezét. Ám a műsorvezető boldogsága nem lehet felhőtlen. Édesanyja tolószékbe került, és félő, hogy amputálni lell a lábát.

Kasza Tibi élő lánykérésére sokáig emlékezni fogunk. A műsorvezető és a Nagy Duett egyik producere olyan sikeresen tartották titokban a tervet az egész stáb előtt, hogy abból semmi sem szivárgott ki. A Blikk azonban felidézi, hogy míg Darai Andrea szülei a studióban ültek a nagy eseménykor, Tibi édesanyja hiányzott.

Kasza azt is elmondta, miért. “Anyu jelen pillanatban kerekesszékhez van kötve. Fél éve kezdődött a kálvária, aminek anyu súlyos cukorbetegsége az oka. Egy napon ijesztő roppanást érzett, majd nem tudott lábra állni. Mint az orvosok megállapították, a lába egész csontszerkezete összeroppant. Bár azt mondták, hogy nincs tovább, amputálni kell a lábát, én ezt semmiképpen nem engedtem. Minden követ megmozgattunk a testvéreimmel együtt, hogy más megoldást találjunk, és megmentsük a lábát.”

Az orvosok szerint a cukorbetegség és az érszűkület kéz a kézben járnak, ráadásul Magyarországon mindkettő népbetegségnek számít. Az érszűkület ugyan kezelhető, de hónapokig tartó ágynyugalom és rengeteg türelem szükséges hozzá.

Kasza Tibi bízik abban, hogy édesanyja teljesen felépül. “Bár nagy volt az ijedtség, reméljük, hogy édesanyám lába megmenekült, és hamarosan újra járhat.”

 

Exit mobile version