Ma kiderül, rákot találtak-e Benkő Lászlónál

nlc | 2017. Június 12.
Az Omega billentyűse unja a türelemjátékot, szeretné végre megtudni az eredményeit. Benkő László ma 74 éves, ajándék lenne számára a negatív lelet.

A zenész hetek óta bizonytalanságban él, hogy a testében talált foltok milyen elváltozást jelentenek. Benkő László felkészült a halálra is, de biztosat csak ma fog tudni. “Már nem is tudom, mennyi tesztet végeztek el rajtam, de az orvosok tudják a dolgukat, és jót akarnak. Az biztos, hogy daganatom van, csak azt nem tudják még, jó- vagy rosszindulatú. Felkészültem a legrosszabbra, de nem félek a haláltól. Alkatilag alkalmatlan vagyok erre, elfogadom, ami jön” – nyilatkozta korábban.

“Nem adom fel, nem török meg, de már nagyon elegem van. Lassan négy hete tart ez a türelemjáték, én legalábbis annak érzem, de megértem, hogy a bizonyossághoz idő kell. Úgy volt, hogy múlt hét szerdán már lesz eredmény, aztán pénteket ígértek, és most, egy héttel később még mindig nincs a kezemben az ítélet” – mondta a hétvégén a Blikknek a zenész.

Benkő László kijelentette, akárhogy is lesz, az Omegát és a rajongókat nem hagyja cserben, és nem fog kihagyni koncertet a vizsgálatok miatt.

 

Exit mobile version