Jolly ritkán látott nagyfia már most tiszta apja

nlc | 2017. Június 21.
Jolly lányát, a kis Suzyt már ismerjük, 15 éves fiáról azonban keveset tudunk. Most végre kikerült az énekes közösségi oldalára egy közös kép, amelyen Szilveszter is rajta van.

Jolly lánya, Suzy szerepelt a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorban, ahol sok titkot megosztott édesapjáról a nagyközönséggel. Jolly elárulta, hogy a felvétel nagyon szórakoztató volt, olyanokat tudott meg magáról, amikről eddig fogalma sem volt. Az is szóba került, hogy a kis Suzy sosem szokta rossz színben feltüntetni az apukáját, ezért nem kérték meg otthon, hogy bármiről is hallgasson.

A zenész fiáról, Szilveszterről azonban keveset tudunk, de most legalább egy kép erejéig megnézhetjük, mennyire hasonlít az apjára. A fiú Jolly első házasságából született, és sokáig nem tudta a nagyközönség, hogy egyáltalán létezik. Az énekes most már bátran posztol róla is, hiszen nagyon büszke rá. Szilveszter egyébként énekelni és zongorázni tanul, emellett pedig gitározik is, apja nyomdokaiba szeretne lépni.

 A két testvér nagyon jól kijön egymással. 

 

 

Exit mobile version