Meghalt Michael Nyqvist, A tetovált lány főszereplője

Forrás: MTI | 2017. Június 28.
Ötvenhat éves korában kedden elhunyt Michael Nyqvist svéd színész, A tetovált lány-filmek főhőse, halálát tüdőrák okozta. Az egyik legsikeresebb svéd színésznek tartották őt.

Michael Nyqvist ügynöke közleményben erősítette meg, hogy “az egyik legelismertebb és legsikeresebb svéd színész családja körében halt meg, a tüdőrákkal vívott egyévi küzdelem után”.

Nyqvist az 1980-as évek elejétől kezdett játszani svéd filmekben, és világhírre a Stieg Larsson regényének adaptációjából készült Millennium-trilógiával (A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik, A kártyavár összedől) tett szert, amelyben a történet főhősét, Mikael Blomkvist újságírót alakította. A sorozat 2009-ben elkészült három része több mint 215 millió dolláros bevételt hozott a produkciónak.

Michael Nyqvist idén januárban, Stockholmban.

Szerepelt később számos más alkotás mellett a Mission: Impossible negyedik, Fantom protokoll című részében, ahol Tom Cruise ellenfelét alakította (2011), valamint a Keanu Reeves főszereplésével készült John Wick című filmben (2014).

2010-ben jelentette meg visszaemlékezéseit, amelyben az örökbe fogadását követő gyerekkoráról mesél, a színészi pályán tett első lépéseiről, és arról, ahogyan 30 éves korában felkutatta biológiai szüleit.

 

Exit mobile version