Családja helyett egy idegen nő gondozza Czeizel sírját

nlc | 2017. Július 08.
Nagyon el van hanyagolva Czeizel Endre sírja, a világhírű genetikus nyughelyét a napokban egy hálás anyuka tette rendbe.

Elhanyagolt, gazos Czeizel Endre sírja, fejfája kissé megdőlt, idegenek járnak az Óbudai temetőbe gondozni – írja a Bors. Majdnem 2 évvel a halála után még nincs sírköve.

Ez is érdekelhet Megnézem

A sírral leginkább olyan anyukák törődnek, akik sokat köszönhetnek a professzornak, a segítségével sikerült teherbe es­niük, családot alapítaniuk. Mint a bulvárlap megtudta, egyikük, aki rendszeres látogatója lehet az emlékhelynek, nemrégiben kigazolta és friss virágokkal is beültette Czeizel sírhelyét. “Vettem rá négy virágot (sajnos az anyagi lehetőségeim nem engednek többet, ezt is a lányok nyaralási pénzéből vettem el). A sírás fojtogat, hogy egy ilyen embernek, mint ő volt, csak ennyi jut” – írta az anyuka a Facebook egyik kismamacsoportjában.

A síron, a virágok mellett helyet kaptak kisebb-nagyobb, festett kövek, nyilván az anyuka gyerekei festették, akik az életüket köszönhetik a genetikusnak, akinek a vagyonán, hagyatékán időskori szerelme és törvényes felesége a mai napig vitázik.

Exit mobile version