Ezért tért haza a legendás sztárrendező, Csupó Gábor

nlc | 2017. Július 25.
Csupó Gábor, a Hollywoodba zarándokolt legendás rajzfilmes ezúttal ismeretlen vizekre evezett. Gábor egy interjúban elárulta, hogy először el sem akarta vállalni a Pappa Pia rendezését, de aztán elolvasta a forgatókönyvet, és halálra röhögte magát.

Csupó Gábor nevéhez olyan rajzfilmek kötődnek, mint a Mézga család, de nagy nemzetközi produkciók is részei életpályájának, mint például a Simpson család vagy a Fecsegő tipegők. 1979-ben nagyon kalandos úton érkezett Los Angelesbe, és tekintve, hogy az animátor hiányszakma volt, ezen a fronton kecsegtető lehetőségek álltak előtte. 

Rajzfilmjei nézettségi rekordokat döntöttek

Svéd útlevelem volt, mint svéd turista érkeztem Amerikába. Turistavízummal három hónapig maradhatsz. Arlene, a barátnőm elcipelt egy ügyvédhez, aki felvázolta a lehetőségeket. Egy lehetőséged van, mondta az ügyvéd, muszáj elvenned Arlene-t. Hát, így történt. Elég sokáig kibírtuk egymással. Kezdetben a Hanna–Barberánál kaptam munkát, a Scooby-Doot rajzoltam, de fél év után kirúgták azzal a teljes brigádot, hogy vége a tévészezonnak, jöjjünk vissza ősszel. Majd megőrültem, hogy mivel keressek pénzt a kimaradó hónapokban” – mondta a Playboynak Csupó, aki Andy Vajna kérésére tért vissza Magyarországra. Visszanézve már szerencsésnek tartja, hogy akkor elbocsátották, hiszen kapott egy sokkal jobb lehetőséget: megszülettek a Simpson-karakterek – a show animációs része akkora sikert aratott, hogy Gábor külön műsort kapott az ötlete kiteljesítésére. Az elismerés gyorsan jött: “Amikor nagyon nagy cégem lett, és nagyon sok pénzem volt, a Mulholland Drive-on vettem házat. Velem szemben Jack Nicholson lakott, mellette pedig Brando.”

Fotó: Playboy

De vajon ilyen szakmai sikerek után mi tehette vonzóvá a Pappa Piát, egy magyar produkciót – ráadásul egy musicalt, ami nem is könnyű műfaj? “Kálomista Gábor producer és Andy Vajna hívott fel azzal, hogy lenne számomra egy érdekes ajánlatuk. Megkérdeztem, hogy milyen műfaj, amire azt válaszolták, zenés vígjáték. Én ezektől félek, és azon törtem a fejem, hogy fogok udvariasan nemet mondani. De amikor a hétvégén elolvastam a forgatókönyvet, nagy meglepetésemre halálra röhögtem magam rajta. Ez volt a legnehezebb munkám, amit életemben készítettem.”

Íme, a már sokat emlegetett Pappa Pia előzetese: 

 

 

Exit mobile version