Kovács Ági fia máris édesanyja nyomdokaiba lépett

nlc | 2017. Augusztus 02.
Az egykori úszóbajnok elárulta, hogy a vizes vb-n csak szurkolóként vett részt, hiszen most az életében a gyermeke, az úszóakadémia, a tanítás és a tanulás áll az első helyen. Azt is elmondta, kisfia a nyomdokaiba lépett: első úszóversenyén egyből aranyérmet nyert.

Kovács Ági a FINA Masters apropójából volt a Fem3Cafe vendége, ahol elárulta, hogy sajnos nem indul az idei világbajnokságon, hiszen nem volt ideje felkészülni rá. Jelenleg más prioritások vannak az életében: például a hatéves kisfia, aki csupán heti kettőt edz, mégis megvan már az első aranyérme. 

“Féléves korában már ugrált be a medencébe, az első szava az volt, hogy buborék. Háromesztendősen már úszott, és azóta is heti kétszer jár le a tréningekre. Most volt egy házi versenyük, első helyezett lett. Kellett is egy kis szög a szobájába, amire felakaszthattuk az érmet. A vizes vb-n is volt lehetőségem hátravinni a backstage-be, ott pedig mindenkivel közölte, hogy bizony neki is van már aranyérme” – mesélte Ági. 

 

 

Exit mobile version