Hugh Jackman szupercuki közös képet posztolt feleségével

nlc | 2017. Augusztus 13.
Ehhez valóban nincs szükség semmilyen kísérőszövegre. Mutatjuk!

Hugh Jackman és felesége, Deborra-Lee Furness 21 évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy összekötik az életüket, de még most is ugyanúgy szeretik egymást, mint az első napon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a közös kép, amit Hugh tegnap töltött fel az Instagram-oldalára, és amin feleségével közösen pózolnak sydneyi otthonuk erkélyén.

A 48 éves Jackman csak keveset beszél a magánéletéről, és ha beszél is, feleségéről kizárólag szuperlatívuszokban nyilatkozik. 2016-ban Elle DeGeneresnek adott interjújában például azt mondta, Deborra-Lee a legjobb dolog, ami az életében történt vele, majd hozzátette, a házasságuk minden nappal egyre csak jobb és jobb lesz.

A közelmúltban a People is kifaggatta Jackmant a hosszú és boldog házasság titkáról, amire a színész csak annyit mondott, szerinte azért tökéletes a házassága, mert feleségével minden reggel közösen meditálnak. “Imádjuk együtt tölteni az időt tölteni, akár meditálással is” – mondta Jackman, majd hozzátette, néha a közös meditációkra még a barátaikat is elhívják.

“Nincs is tökéletesebb program vasárnap reggel, mint a közös reggeli a barátokkal egy jó kis meditálás után” – ezt már Deborra-Lee mondta, aki elárulta, az igazán nehéz időszakokon nemcsak a meditáció segíti át őket, hanem a humor is.

Olvass még többet Hugh Jackmanről az NLCafé oldalán: 

 

Exit mobile version