Kamarás Iván nagyon szigorú a gyerekeivel

nlc | 2017. Augusztus 14.
Kamarás Iván kétlaki életet él, hiszen Amerika és Budapest között ingázik. A Sziget Fesztiválra viszont mindig hazalátogat, idén pedig el is kaptuk: a fia első fesztiválélményéről és a szigorról beszélt.

Kamarás Ivánról nem igazán tudjuk, hogy éppen hol van, és mit csinál, hiszen a szerepei nagy része Amerikához köti. Elárulta, hogy most több magyar sorozatban és nagyjátékfilmben is szerepet kapott, így kicsit többet van itthon. A Sziget Fesztiválon értük utol, ahol a koncertsorozathoz kapcsolódó élményeiről beszélt. 

“Emlékszem az első, a második és a harmadik Szigetre is, szerintem eddig mindegyik fesztiválon kint voltam. Az elsők még meghittek voltak, és úgy éreztük, hogy a miénk” – kezdte a színész és azt is elárulta, hogy a nagyobbik fia éppen a héten vesztette el “fesztiválszüzességét”. “Reggel mély hanggal felhívott, és elmondta: nagyon jó volt papa, életem egyik legfontosabb élménye, köszönöm a jegyet. Nem szólok nekik, hogy mennyit ihatnak, hiszen megbízhatóak és elmondják mi történt tegnap…” – mesélte Iván. 

 

Exit mobile version