Ördög Nóra lombikbébis “bűnéről” írt, sokan támogatják

nlc | 2017. Augusztus 25.
Egyre többen adnak nyilvánosan hangot a felháborodásuknak a győri megyéspüspök nyilatkozata óta. Legutóbb Ördög Nóra állt ki a lombikprogram mellett, és elítélte Veres András szavait.

Nehéz napirendre térni a 57 éves győri megyéspüspök, Veres András nyilatkozata felett, amely rengeteg embert mélységesen felháborított. Ominózus beszédében a püspök a katolikus egyház nevében elítélte a lombikbébiprogramot.

“Testvérek, még egy belső veszélyre oda kell figyelnünk! Ugyanis fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopózik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben….” – majd kitért arra is, hogy bűnös, aki ebben részt vesz. 

Ördög Nóra csak egy azok közül az ismert emberek közül, akik kifakadtak, a lista pedig egyre nő.

Ahogyan Ördög Nóra már többször elmondta, hálás a lombikprogramnak, amiért megszülethetett a kislánya.  

“A győri megyéspüspök lombikprogrammal kapcsolatos gondolatainak margójára… MINDEN GYEREK UGYANOLYAN. Tökéletes írás. Én sose tudtam volna ilyen tökéletesen megfogalmazni. De szívemből szól. A méhemből szól. Minden »bűnös« anyának ajánlom szeretettel. És most megyek az én »bűnben fogant« kislányomhoz, aki a legtisztább, legtermészetesebb teremtmény ezen a világon” – olvasható Nóri bejegyzésében.

A hozzászólásokból pedig az is kiderül, hogy nincs egyedül ezzel, ráadásul nemcsak azok támogatják a műsorvezetőt, akiknek a lombik az esélyük a családalapításra. 

A sorstársak külön köszönetet is mondtak Ördög Nórinak, amiért a lombik mellett felszólalt. “Istenem, ez a püspöki nyilatkozat megannyi sorstársnak okozott fájdalmat…  meggondolatlan, érzéketlen, jogosulatlan nyilatkozat.. Köszönjük Nóri, hogy kiállsz mellettünk… Én is imádkoztam, minden pillanatban, hogy minden rendben legyen…” – olvasható az egyik hozzászólásban.  

Ördög Nóra és Nánási Pál a gyerekeikkel

A műsorvezető mellett Sági Szilárd is elmondta, ő is “bűnös”, és hálás a tudománynak a lombikprogramért, amelynek két fiát köszönheti. 

 

Exit mobile version