Vége! Nagy Alexandra és párja, Máté szakítottak

nlc | 2017. Augusztus 30.
Nagy Alexandra és volt párja, Máté eddig bírták. A Barátok közt sztárja és exe csupán négy hónapig alkottak egy párt, pedig nagy szerelemnek indult.

Nagy Alexandra hosszú ideig szingli volt, mielőtt összejött Mátéval. Négy hónapja kezdtek randizni, és úgy tűnt, minden rendben van, hiszen nemrég még együtt nyaraltak Balin. Azonban most kiderült, hogy nem bírta tovább a kapcsolatuk. Alex azt kérte, tartsák tiszteletben a magánéletét, és most egy kis időre van szüksége. 

“Senki sem szeret a számára fájó dolgokról beszélni, így én sem, de ha a szépről, jóról szó volt, akkor a kevésbé kellemest sem érdemes titkolni. Az a kapcsolat, amiről négy hónappal ezelőtt úgy gondoltuk, hogy komolyra fordulhat, más irányt vett és Mátéval elválnak útjaink. Nincs különösebb oka, egyszerűen így alakult. Úgy gondoltuk, hogy annak érdekében, hogy elkerüljük a találgatásokat, a rosszindulatú feltételezéseket, mindezt elmondjuk, de tiszteljük annyira egymást – én külön azt is, hogy a volt párom nem közszereplő -, hogy csak ebben az egy posztban beszélek a szakításunkról” – írta a színésznő a közösségi oldalán. 

 

Exit mobile version