Részletek Janicsák Veca esküvőjéről

nlc | 2017. Szeptember 01.
Részletek Janicsák Vecáék szűk körben, a szabad ég alatt tartott nagy napjáról.

Jancsó Miklós unokájához, Ábelhez ment hozzá nemrég Janicsák Veca. Az énekesnő a természet lágy ölén mondta ki a boldogító igent azután, hogy pár hónapja még külön voltak gyermeke apjától. Talán ezért is titkolták az örömüket az utolsó pillanatig.

“Janicsák Veca és Ábel szinte sosem jelentek meg nyilvánosan együtt, nem hencegtek a kapcsolatukkal. Ábel civil, nem akart szerepelni, ráadásul a lányukat, Emmát sem gyakran mutatták meg a kíváncsi szemeknek. Pedig Ábel hozzá lehet szokva a felhajtáshoz és a kamerához, ugyanis a nagypapája nem más, mint Jancsó Miklós filmrendező, a nagymamája pedig Mészáros Márta. Ábel is hasonló pályán indult el, fotós lett, sőt a Temetetlen halott című filmben játszott is” – mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő bennfentes, aki a menyasszonyi ruháról is mesélt. “Az első pillanattól biztos volt, hogy Vecát az édesapja, a Z’Zi Labor frontembere, Janicsák István kíséri oltárhoz, a ruhát így az édesanyjával, Klárával választották ki. Nem lett meg elsőre a tökéletes darab, hosszas keresgélés után egy vidéki szalonból választották ki a csipkés ruhát” – mondta. 

 

Exit mobile version