8 pasi, aki remekül állt Renée Zellwegernek a valóságban és a filmekben

nlc | 2017. Szeptember 09.
Renée Zellweger előszeretettel keveri a munkát a magánélettel, ami abból is látszik, hogy élete férfijainak többségét filmforgatásokon ismerte meg. Ahogy ő, most mi is keverjük a kettőt, és bemutatjuk a hozzá leginkább illő pasikat a filmvászonról és a valóságból.

Tom Cruise

Tom Cruise-nak 1996-ban még javában tartott a Nicole Kidmannel kötött álomházassága, szóval szó se lehetett arról, hogy Renée a valóságban is a párja legyen az évtized legnagyobb filmsztárjának, ám ettől még a filmvásznon kifejezetten jól mutattak egymás mellett a Jerry Maguire – A nagy hátraarcban. Ő volt a szuperférfi mellett az “all american girl”, vagyis a lány a szomszédból, aki ugyan feltűnően szép, de nem annyira, hogy ne hihessük el a filmben ábrázolt hétköznapiságát.

Jim Carrey

Zellweger 2000-ben láthatóan élvezte a bolondozást Jim Carrey mellett az Én és én meg az Irén című vígjátékban, amiben Carrey ugyan egy súlyos skizofrént alakított, mégis el tudta velünk hitetni, hogy a gyengédebbik énje rózsaszín ködben úszik, ahányszor csak meglátja a nőt, míg a vadabb személyisége csak vad szexet akar. A teljesen elszállt sztori ellenére Carrey és Zellweger párosa meglehetősen hiteles volt szerelmespárként, és a szemünk nem káprázott, ugyanis ők ketten a kamerákon túl is egymáséi lettek. Nagy lánggal égő, és gyorsan elfüstölő szerelem volt: ugyan lánykérés is történt, de néhány hónappal a közös filmjük premierje után már szét is mentek.

Colin Firth

Tegyünk a szívünkre a kezünket: ha választanunk kéne egy örök szerelmet az idén 47 éves Renée Zellwegernek, akkor ki az, aki nem azonnal Colin Firth nevét mondaná? A Bridget Jones naplóját nézve nyilvánvaló volt, hogy a jó isten is egymásnak teremtette őket, és legszívesebben már ott, 2001-ben azonnal oltár elé állítottuk volna őket. Azóta is érthetetlen, hogy ez a filmbéli románc a való életben miért nem folytatódott, ahogy az is, hogy a harmadik részben Bridget és Darcy szétmentek, és Bridget nem tudja, hogy épp az ex- vagy a jelenlegi pasijától terhes. Egyáltalán Bridget és Darcy hogy a fenébe mehettek szét?

Jack White

A zenész Jack White és Zellweger a Hideghegy című 2003-as film forgatásán ismerkedtek meg, ahol White egy kisebb mellékszerepet kapott. Bár hófehér bőrük illett egymáshoz, a szőke színésznő és sötét, hosszú hajú rocksztár partnere meglehetősen furcsán mutatott egymás mellett nyilvánosan, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy közel két évig együtt maradjanak. Szakításuk a hírek szerint barátian zajlott.

Russell Crowe

A Hideghegyért kapott Oscar-díj után Zellweger minél több fajsúlyos szerepben akarta kipróbálni magát, és így jött Ron Howard rendező felkérése is A remény bajnoka című bokszolós film női főszerepére, ahol Russell Crowe feleségét kellett alakítania egy szegénység és nélkülözés sújtotta korban. A nagy nehézségeket egymás mellett leküzdő Crowe-val a vásznon kiváló párost alkottak, de arról nincs hír, hogy a vásznon kívül bármi történt volna.

Russell Crowe és Renée Zellweger (Fotó: Profimedia)

George Clooney

A kétezres évek elején Renée Zellweger az egyik legforróbb sztárnak számított Hollywoodban, akinek annyi celeb barátja volt, hogy azt még Taylor Swift is megbecsülné. Nem csoda, hogy minden menő bulin bérelt helye volt, és az egyik ilyen bulin ismerte meg a full agglegény üzemmódban utazó Clooney-t, akivel inkább csak olyan haverok lettek, akik időnként azért az ágyukat is megosztották egymással. Röprománcaikat időről időre újramelegítették, sőt Clooney főszerepet adott Renéenek egyik rendezésében, a Bőrfejekben s.

Zellweger és Clooney a Bőrfejekben (Fotó: Profimedia)

John Krasinski

Hogy a Bőrfejek forgatása idején barátságon kívül már nem volt más semmi Clooney és Zellweger között, az abból is látszik, hogy a film forgatásán jött össze a Clooney-nál jócskán fiatalabb szereplőtársával, John Krasinskival. 2008 környékén a paparazzók jó néhányszor fotózták le őket egymás oldalán, és ez alatt nem csak a filmpremiereket kell érteni. A románc – bár sosem erősítették meg, hogy az lett volna – nem tartott túl hosszú ideig. Krasinski pedig elvette az angol Emily Blunt színészésznőt.

John Krasinski és Renée Zellweger a Bőrfejűekben (Fotó: Profimedia)

Bradley Cooper

Az előző évtized második felét Renée vad randizgatással töltötte – pár hónapig még házas is volt, de furcsa kinézetű countryzenész exférjének nincs sok helye egy ilyen álompasis listán –, aztán megismerte a feltörekvő színészt, Bradley Coopert, aki épp befutás előtt állt az első Másnaposokkal. Látszólag tökéletes volt a harmónia, a szülői bemutatás is megtörtént, csakhogy mindkettejüknek mások voltak az igényei akkoriban. Renée szeretett volna megállapodni egy boldog házasságban, Bradley pedig egy olyan partnert akart, aki támogatni tudja az egyre menőbb karrierjében, és elviseli azt, hogy a rengeteg munka miatt csak ritkán láthatják egymást. Egy idő után belátták, hogy ez így köztük nem fog menni, és közel három évnyi romantikázás után 2011-ben szétmentek.

Ketten a Védtelen gyermek c. filmben
Exit mobile version