Pszichológus beszélt Rékasi Károly kifakadásáról

nlc | 2017. Szeptember 19.
Rékasi Károly hétvégi kirohanása megannyi kérdőjelet hagyott maga után. A szakember szerint a színész nincs jól.

Mint tegnap megírtuk, Rékasi dühösen elviharzott egy közönségtalálkozóról a József Attila Színházból még mielőtt az elkezdődhetett volna, nem volt hajlandó kivárni ugyanis, amíg egy teremmel arrébb egy másik program befejeződik, és a nézők átérnek hozzá.

Fotó: facebook.com/rekasi.karoly.hivatalos

A színész távozóban a Halott Pénz zenekartól idézett: „azt hallottam benne, hogy aki mindent elveszít, nullára érkezik, az mindent megtehet. Hasonló történt velem is.” A kínos eset kapcsán a Bors megkereste Rékasi Károlyt, aki nem kívánt nyilatkozni.

A lap által megkérdezett pszichológus szerint Rékasi még mindig szenved két évvel ezelőtti balesetének következményeitől. „A baleset előtt minden jól ment, most pedig nem tudja elviselni, hogy nem tud úgy teljesíteni, ahogy szeretne. Nem tudja kezelni a feszültséget, ezt a pszicholó­giában úgy hívjuk, regresszióba megy át. Szélsőségek irányítják, úgy viselkedik, mint egy lázadó kamasz” – mondta a szakember.

Exit mobile version