Akkor és most: 10 kép a ma 38 éves Görög Zitáról

nlc | 2017. Szeptember 27.
Van, akinek csak egy szám, van, akinek mérföldkő a születésnapja. Görög Zitát nem érdekli a kora, sokkal fontosabb, hogy jól érezze magát a bőrében.

Nehezen tippeltük volna meg  Görög Zita korát, de nem kell találgatnunk. Ma reggel, a 38. születésnapját ezzel a képpel indította a modell. 

És Zita a születésnapja kapcsán elmesélte nekünk, hogy mit akart ezzel üzenni.

A médiából az ömlik, hogy ennyi meg annyi idősen is nahát, milyen jól néz ki valaki. Azt akartam ezzel a képpel mondani, hogy jó lenne, ha nem számítana a kor, csak az, hogy minden nő a saját korában érezze jól magát. Nekem sosem volt gondom azzal, mennyi idős vagyok.

Görög Zita saját bevallása szerint nem diétázik, keveset sportol, és nem plasztikáztat, ahogy erről mesélt már. Azt vallja, hogy aki elégedetlen magával, először a pszichológust keresse fel és csak aztán a plasztikai sebészt.  

Nekem is volt olyan időszakom, amikor nem éreztem magam jól a bőrömben, főleg a két terhességem után. Észrevettem, hogy rosszul érzem magam lelkileg, elégedetlen voltam, és visszanézve a képeket, ez meg is látszott rajtam.

Mi összeszedtünk régi képeket az elmúlt évekből, és nemigen mondanánk meg, mikor volt elégedetlen magával a modell–műsorvezető. 

Görög Zita első és utolsó fotója között meg sem mondanánk, hogy 10 év telt el:

Görög Zita

2007

Görög Zita

2008

Görög Zita

2009

Görög Zita

2010

Görög Zita

2011

Görög Zita

2012

Görög Zita

2013

Görög Zita

2014

Görög Zita

2015

görög zita 2016

2016

 

Exit mobile version