Hajdú Péter 30 kiló plusszal is kívánta Sarka Katát

nlc | 2017. Október 18.
Csősz Boglárka kijelentése, miszerint egyelőre nem szeretne anya lenni, felkavarta az állóvizet. Most éppen a #bochkorban volt téma, de olyan dolgok is kiderültek, amire még a műsorvezető sem számított.

Csősz Boglárka kijelentése, miszerint egy ideig még nem akar anya lenni, és főleg az ok, meglepte az embereket. Dombóvári István és Kormos Anett be is szólt a luxusfeleségnek, amit persze Bogi sem hagyott szó nélkül. Azóta többször is előjött ez a téma különböző műsorokban, legutóbb például a #Bochkorban beszéltek róla. 

„Hiba lett volna, ha rögtön szülök egy gyereket, mert akkor megszűnök nőnek és embernek lenni, csak az anyaság marad. Ki akarok teljesedni mint nő, sok mindent szeretnék megtapasztalni még az életben” – idézte a Feleségek luxuskivitelben szereplőjét Bochkor, mire Dombi részletes válasza következett. „Tényleg felhúztam magam rajta, mert rengeteg fiatal követi ezeket a glamcelebeket, akik a gazdagságukat mutogatják, ezzel hakniznak. Ezáltal egy csomó ember így építi fel az életét – a fiatalok nagyon befolyásolhatóak. Ők elhiszik, hogy ha az Instagramon híres vagy, akkor meggazdagodhatsz. Most már a fiataloknak az egyetem helyett az a terve, hogy elmennek egy valóságshow-ba, kicsit szerepelnek, és ismertté válnak” – mondta a Showder Klub-os. 

Persze egy kisgyermekes anyukát is meghívtak a műsorba. Hargitai Bea sem hagyhatta szó nélkül ezt a kijelentést, tapasztalatból beszélt. „Majd ha gyereke lesz, és visszaolvassa ezeket a mondatokat, rájön, hogy ennek semmi értelme. Az valóban nem nőies, hogy megszülöd a gyereket, és 24 órán keresztül savanyú tejszagod van, a hetek óta nem mosott hajadba beleszáradt hányás van, már hónapok óta nem alszol…  Mindennek ellenére én a szülés óta érzem magam teljes nőnek. Igen is, van olyan, hogy büdösek vagyunk, de megéri” – mondta az egykori Playboy címlaplány.

Hajdú Péter pedig az ő szavaira reagált, Sarka Katáról beszélt. „Az én feleségem nem volt büdös. 30 kilót hízott a terhessége alatt, de én ugyanúgy szerettem. A legnagyobb aljasság egy férfi részéről, ha a várandós időszakban megcsalja, beszól a súlyára, elkezdi őt fikázni, megbántja… Ez egy olyan helyzet, amit mi férfiak nem tudunk átérezni. Ilyenkor oda kell figyelni a lelkükre.” Ezzel a mondattal pedig Sváby András és Bochkor Gábor is egyetértett. 

Exit mobile version